Öt hónapos küldetésének teljesítése után kedden hazatért a Földre a kínai Sencsou-16 űrmisszió háromfős legénysége.
Novemberben indíthatják el az Intuitive Machines amerikai vállalat űrhajóját, amit a SpaceX Falcon–9 rakétával lőnek ki. Sikeres küldetés esetén az Intuitive Machines lehet az első magánvállalat, amelynek űrhajója biztonságosan landol a Holdon.
Fotókat küldött a Hold túloldaláról a dél-koreai Danuri űrszonda, amely a Hold felszínéről gyűjt adatokat – közölte a szöuli tudományos minisztérium.
Egyszerre három égitest, a Vénusz, a Jupiter és a Hold együttállása figyelhető meg az égbolton február 22-én, szerdán alkonyat után. Az égitestek megfigyeléséhez ráadásul nem kell semmilyen segédeszköz, elég, ha a kitakarástól mentes nyugati horizont fölé tekintünk.
Fotókat küldött a Holdról és a Földről a decemberben holdkörüli pályára állt dél-koreai Danuri űrszonda – közölte a dél-koreai űrkutató intézet (KARI).
A tervezett időben és helyen, a Csendes-óceánban ért vissza a Földre a NASA Orion űrkapszulája, ezzel véget ért az amerikai űrhajózási hivatal új Hold-programjának első tesztrepülése.
A Hold felszíne vagy extrém hideg, vagy forró, de úgy tűnik, a barlangokban kellemes és állandó a hőmérséklet.
Magyar idő szerint szerdán este 11 órakor mintegy 357 ezer kilométer távolságra volt tőlünk a Hold, ami azt jelenti, hogy égi kísérőnk mintegy tíz százalékkal nagyobbnak és 30 százalékkal fényesebbnek tűnt, mint amekkora a telihold szokott lenni. Megmutatjuk milyen gyönyörű volt!