Azt hiszi bárki, hogy ötven körül-felett nem lehet szerelembe esni? Hogy nem jöhet valaki, aki egy pillanat alatt képes elcsavarni egy női fejet? Hogy nem lehet szívdobogva várni újra az első találkozást, aztán sorra a többit?
A házasságban két ember eggyé lesz – vagy mégsem? Talán az ehhez hasonló kifejezések miatt is örvend olyan alacsony népszerűségnek mostanában a holtodiglan-holtomiglan, hiszen a nyugati kultúrában nincs nagyobb kincs, mint az egyéniség. Pedig megtanulhattuk volna már: együtt erősebbek vagyunk.
Történetek, amik rólunk szólnak. Rólunk. Nőkről, férfiakról. Családokról. Emberekről, akik soha nem váltak családdá. Szerelmekről. Csalódásokról. Hűségről és árulásról. Rólunk. Mindannyiunkról.
Anyáink, nagyanyáink törvényei évszázadokon keresztül meghatározták a házasságokat, ám ne féljünk változtatni, igazítani rajtuk, sőt, ha kell, felejtsük el őket úgy, ahogy vannak, hiszen sok közülük mára már nem érvényes.
Izgalmas és tartalmas szexuális életünk egy idő után elpárolog, s helyét átveszik a mindennapi gondok, a csekkek, a stressz, na és persze a gyermekek, akiket félteni, óvni, és főleg nevelni kell valahogy. Kinek van ideje a nap végén még a szexre is gondolni?
Vannak véletlenek? Nincsenek? és létezik véletlen megcsalás, vagy véletlen lebukás? Vagy mindent a tudatalattink irányít, ő hagyja elöl a mobilt, a megnyitott e-mail fiókot és a rúzsos inget?
A „piacon” eltöltött évek, évtizedek után az ember már nem úgy viselkedik egy párkapcsolatban, ahogy korábban, változnak a vágyai és az elvárásai is. De nézzük, pontosan hogy (nem) szeret egy érett nő!
Most még lehet, hogy fájni fognak ezek a mondatok, de higgyük el, hosszú távon a hasznunkra válhatnak, megvilágíthatják lelkünk egy sötétnek hitt, ijesztő zugát.
