A színésznő hírhedten rendmániás, vagy mégsem?
Lári és Fári civakodásában testvérével való kapcsolata, Deske karakterében pedig mostohafia személyisége is megjelenik - árulta el a Ridikülben Trömböczky Napsugár, az M2 Gyerekcsatornán látható új, saját gyártású bábsorozat írója és egyben főszereplője.
Mióta a színész bejelentette, hogy szögre akasztja a 007-es ügynök szmokingját, folynak a találgatások, ki lehet majd Craig méltó utódja.
Egy rajzfilmkarakter megformálása volt a legnagyobb kihívás a musicalvilág két neves szereplőjének. Milyen volt Shrek bőrében Feke Pálnak és miként lehet nyolc harangütés alatt átöltözni és leérni öt méter magasból? Ilyen musicaltitkok derültek ki a Ridikül adásából, amelyben Dióssy Klári vendégei a műfaj jeles képviselői voltak.
Szeptember 19-én mutatják be a hazai mozik Az aranypinty című filmet. John Crowley, a Brooklyn rendezőjének új filmje igazi „dickensi” fordulatokkal van tele, és az egész történethez tökéletesen illik Nicole Kidman személye.
Amit állítok, azt nem olvastam sehol, nem tudomány, nem idézet, egyszerűen - tapasztalat.
Mesehősök mellett nőttünk fel, de el sem gondolkodtunk azon, hogy sokukat valóban élő emberekről mintázták. Jöjjön hát az igazi Pocahontas, Alice, Zorro, és ismerjük meg az igazi Piton professzort!
Jane Austen emblematikus karakterré vált, hála a karakteres hősnőkkel rendelkező regényeinek. Minden történet más nőtípust állít a középpontba, és ezekben a tipikus szerepekben részben vagy egészben magunkra ismerhetünk.