A modellek nagy része még mindig éhezteti magát annak érdekében, hogy minél vékonyabbnak hasson a kifutón. Ám akik jó ideje vannak a szakmában, azok tudják, hogy nem lehet büntetlenül kizsigerelni a szervezetet.
A változókor környékén, illetve utána megváltozik testünk anyagcseréje, és olyan pluszkilókat szedhetünk fel, amiket a hagyományos módszerekkel hosszú távon nem tudunk könnyen leadni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy el kell búcsúznunk karcsú alakunktól, sőt!
Nyáron is vannak hűvösebb napok, mikor nem elég egy szoknya vagy rövidnadrág. Ilyenkor nagyon jól jön, ha a ruhatárunkban van pár kényelmes nyári hosszú szárú nadrág is. A következő fazonok nemcsak kényelmesek, de szabásuknál vagy mintájuknál fogva karcsúsítanak is, így minden alkaton jól mutatnak.
Most, augusztus elején már késő van ahhoz, hogy elkezdjünk a karcsú derék miatt koplalni, de szerencsére számtalan egyéb trükk van, amit bevethetünk annak érdekében, hogy egy kicsit karcsúbbnak tűnjünk. És még csak éheznünk sem kell hozzá!
Kecsesek és rózsaszínek – és idén nyáron valahogy mindenfelé feltűnnek. A flamingók a tengerek, sós vízű tavak és folyótorkolatok jellegzetes madarai. Halványrózsaszín megjelenésükkel elegáns és meglehetősen nőies képet festenek, de felfújt gumimatrac formájában is mindenhol megtalálhatók idén nyáron. Galéria!
Jelenleg nincs bikiniszezon, nem kell tökéletesen kinéznünk rövid kis szoknyáinkban és vékony felsőinkben. Azonban nyári formáink építését már most érdemes elkezdenünk, hogy elkerüljük a májusi pánikolást.