Van rengeteg olyan dolog az életben, amit csak akkor veszünk észre, amikor valaki már nem csinálja meg helyettünk. A tiszta ruha, a bevásárlás, a befizetett számlák, vagy az, hogy mindig van valaki, aki fejben tartja a fontos dolgokat a családban.
A karácsonyi készülődés sok családban ma is úgy zajlik, mintha egy régi, jól bejáratott forgatókönyv szerint működnénk: anya írja a listákat, intézi az ajándékokat, süt, főz, díszít, szervez és koordinál, mígnem december 24-ére kimerülten esik be a fotelbe. Apa pedig befaragja a karácsonyfát a talpba, majd lehuppan az ünnepi díszbe öltözött lakásban anya...
Van az a pillanat, amikor az ember rájön: a családi logisztika valójában egy külön sportág. Nem szerepel az olimpián (pedig simán lehetne), és nincs hozzá edzésprogram sem, mégis minden szülő mesterfokra fejleszti – előbb vagy utóbb. A hétköznapokban is zsonglőrködni kell az idővel, de amint közelednek az ünnepek, hirtelen úgy érezzük, mintha valaki titokban...
Főzés, mosás, gyerekleckék, bevásárlás, határidők, ajándékok, orvosi időpontok – a hétköznapok láthatatlan logisztikája. A legtöbb családban ez a rengeteg apró feladat még mindig „magától értetődően” a nő dolga. Jó esetben a párunk "besegít". Csakhogy nem segítségre van szükség, hanem szemléletváltásra: vagyis, hogy a közös otthon közös felelősség.
Biztos mindannyiunk környezetében vannak emberek, akik főállásban vagy csupán szabadidejükben, de azon fáradoznak, hogy embertársaiknak vagy környezetüknek jobb legyen. Ezek az emberek nem csak ülnek a babérjaikon, hanem tesznek, cselekednek, segítenek, gondoskodnak, gyűjtenek.
Láthatatlan munkának nevezünk minden olyan tevékenységet, amiért az azt végző személyek nem kapnak fizetést – a megnevezés alapvetően a háztartási munkát, tehát a főzést, mosást, takarítást fedi, de idesorolható a idősgondozás, a gyermekek ápolása, illetve mindennemű önkéntesen végzett feladatkör. Április első keddje a láthatatlan munka világnapja.
