A Föld napjának a testvérünnepe a madarak és fák napja, az ünnep hivatalos bevezetésére 1906-ban került sor.
A magyarországi gólyaállomány néhány évtizede jelentős csökkenést mutatott.
Megörökítettek egy kacagójancsit (Dacelo novaeguineae) Sydneyben, amint épp egy sírkertben talált gyűrűsférget tart csőrében. A kacagó kokabura néven is ismert jégmadárféle kiváló hangutánzó képessége miatt közismert madár hazájában, Ausztráliában. Emberi nevetésre hasonlító hangjával territóriuma határait jelöli ki.
Az ország több pontján lehet majd hallgatni a fülemülék énekét, több helyszínen pedig madárgyűrűzést is tartanak az állatvédők.
Magyarországon ritkaságnak számító borzas gödényt (Pelecanus crispus) figyeltek meg a madarászok az Alföldön, egymást követő napokon feltehetően ugyanaz a madár tűnt fel Tiszaalpár, Tömörkény és Szeged közelében - közölte a Magyar Madártani Egyesület Csongrád-Csanád megyei csoportja.
Az elmúlt évtizedben új települési madárvédelmi problémaként jelentkezik az épületek erkélyein, lapostetőin március-áprilisban fészket építő és kotlani kezdő tőkés récék, majd a fiókák kikelésének és fészekelhagyásának április-májusi időszaka - tudatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Műholdas nyomkövető eszközökkel két éven át vizsgálták az erdei szalonkák vonulását a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói. Az új adatok alapján néhány egyed egyetlen éjszaka alatt 900 kilométert is megtett, megállókkal együtt pedig hazánkból mintegy 5 ezer kilométer távolságra, az Urál-hegységen túlra is eljutott.
A tükröződő felületek eltakarását, a parkoló autókon a visszapillantó tükrök behajtását javasolja egyebek mellett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a költési időszak közeledtével, a saját tükörképüket támadó madarak problémája miatt.