magyarorszag (291 találat)

Több ezer rendőr segíti a biztonságos közlekedést az iskolák közelében

Országszerte kétezer rendőr teljesít szolgálatot az új tanév első napjaiban, hogy a megnövekedett forgalomban segítse a fiatalok biztonságos eljutását az iskolába, illetve onnan haza. Rétvári Bence államtitkár azt mondta: fontos az Iskola rendőre program, mert a nyári szünet után újra mindenkinek meg kell szoknia, hogy a tanévben nagyobb a forgalom.

Vajon mikortól engedik a magyarok a gyermeküket egyedül iskolába?

Hazánkban és a szomszédos országokban tízéves korban engednék először szülői kíséret nélkül a gyermekeket az iskolába. Ausztria és Bulgária a két véglet, a vélemények között erős Kelet-Nyugat megosztottság látható – közölte az Ifjúságkutató Intézet közvélemény-kutatásuk összegzését ismertetve.

Hogyan tudunk felkészülni egy földrengésre? Mit tegyünk, ha velünk is megtörténik?

Újabb, 3,6 magnitúdójú utórengés követte a hétvégi Szarvas környéki földrengéseket szerdára virradó éjjel, 0:35 órakor – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma. Mit tegyünk, ha velünk is megtörténik?

Miller Zoltán rajong Sümegért, azt is elárulta, miért

Családi kötelékek fűzik Miller Zoltán színművészt a Veszprém vármegyei Sümeghez. A Duna Magyarország, szeretlek! című zenés vetélkedőjének egyik csapatkapitánya a kulturális és történelmi értékekben bővelkedő Sümegen mutatta meg kedvenc helyeit a Vár a Kárpát-medence nézőinek.

Minden idők legnagyobb létszámú magyar csapata indul az atlétikai vb-n

63 hazai atléta indul az augusztus 19-én rajtoló budapesti világbajnokságon.

Barangoljunk a történelmi Magyarország közepén Novodomszky Évával

A Duna Almárium című magazinműsorának háziasszonya Szarvason született, és ott is nőtt fel. A Vár a Kárpát-medence nézőinek megmutatta, milyen programlehetőségeket nyújt a Békés vármegyei kisváros, ahová máig nagy örömmel tér vissza.

Bőséges és mennyei a hazai dinnyetermés

Július első felében megkezdődött a dinnye betakarítása. Idén nem sújtotta fagy a termést, így annak kiváló a minősége.

Ember formálta táj – hazánk mesterséges tavai

Hazánk mesterséges tavainak többségét természetesnek gondoljuk, hiszen gyakran több évszázada részei a környező tájnak.