Intenzíven havazott az ország nyugati részén az elmúlt órákban. A Bakonyban csaknem 10 centiméternyi esett. Kaposváron és Zalaegerszegen is előkerültek a hólapátok. Lelassult a közlekedés, amit a magasabban fekvő területen a köd is nehezített. A Magyar Közút munkagépei folyamatosan, 12 órás váltott műszakokban dolgoznak az utak síkosságmentesítésén. Az...
December 6-át írunk, ez a Mikulás napja, amit oly sok gyerek izgatottan vár. Viszont mi, felnőttek, szülők is örömmel várjuk, mert boldoggá tesz a készülődés és szeretünk gyermekeink arcára mosolyt csalni, és ilyenkor egy kicsit hinni újra a csodákban.
A Mikulásgyár megnyitójára érkező gyerekek már bizonyítékot is kaphattak a télapó létezésére, ugyanis maga a finn Mikulás, Joulupukki érkezett pénteken a budapesti Bakáts térre.
Az idén is Magyarországra érkezik decemberben a finn Mikulás a Mikulásgyár meghívására, Joulupukki ezúttal több városba is ellátogat – közölte a Mikulásgyár Alapítvány szombaton közleményben az MTI-vel.
Volt, ahová darus kocsival, máshová az ablak alatt lopózva érkezett a Mikulás éjjel és ma hajnalban. Országszerte a legtöbb óvodában, iskolában és kórházban is meglátogatta a Mikulás a kicsiket. Joulupukki, vagyis a lappföldi Mikulás pedig az M1-en keresztül üzent a magyar gyerekeknek – számolt be a Mikulás-napi eseményekről az M1 Híradója.
A nagyszakállú életét bemutató rajzokat várt a közmédia időjárás-jelentése. A pályázatra több mint 200 alkotás érkezett, a gyerekrajzokat adásban is bemutatják.
December 6-án Mikulás-napi programokkal, kézműveskedéssel, mézeskalács díszítéssel, állatvédelmi témahéttel és a kert legújabb lakójával, a dolmányos hangyásszal várja az Fővárosi Állat- és Növénykert a gyermekeket, óvodás és iskolás csoportokat.
A közmédia a gyerekek rajzaival szeretne a kedvében járni a Mikulásnak, ezért rajzpályázatot hirdet nekik. A nagyszakállú életét bemutató legjobb alkotásokat díjazzák, az ajándékokat a közmédia meteorológusai juttatják el a kicsiknek.