Úgy tűnik, Katie Holmes végre újra boldog lehet valaki oldalán. A 47 éves színésznőt az elmúlt napokban New Yorkban fotózták le Jason Bard Yarmosky képzőművésszel, akivel a nemzetközi sajtó szerint egy ideje közelebbi kapcsolatban áll. Bár Holmes továbbra sem beszél nyilvánosan a magánéletéről, a közös megjelenések arra utalnak, hogy hosszabb idő után ismét...
Nyolc és fél évtizedet élt, közel hatvan évadon át állt színpadon, csaknem kétszáz szerepet formált meg, és generációk számára vált emlékezetessé a színházban, a filmvásznon és a szinkronstúdióban is. Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész életútja a magyar színjátszás egyik legkiemelkedőbb pályafutása volt.
„Ha nem mehetnék, abba belehalnék” – ezt mondta Balázs Fecó, amikor – bár egészségi állapota már nem volt jó – mégis közönség elé állt. A Duna Hogy volt?! című műsorában barátai, pályatársai emlékeztek rá, kirajzolva egy szelíd, mégis rendíthetetlen alkotó képét. Egy művészét, aki súlyos betegséggel küzdött, a színpadot mégsem adta fel soha, és...
Gyerekkoncerttel és egyházi énekekből összeállított műsorral is várja a 11. torockói Duna Napok résztvevőit a Liszt Ferenc-díjas előadóművész, dalszerző. Szalóki Ági először látogat el az erdélyi faluba, mégis úgy érzi, mintha hazamenne. Az összetartozás fontosságáról a Duna Család-barát című műsorában beszélt, és részletezte, milyen műsorral készül az...
Victor Vasarely és Hantai Simon a legdrágább magyar képzőművészek, a kortárs alkotók listáját pedig és Bak Imre, Keserü Ilona és Nádler István vezetik a műtárgy.com szerdán megjelent, A magyar művészek aukciós piaca című kiadványa szerint.
Az Eucharisztikus Világkongresszus a római katolikus egyház rendszeresen megrendezett, világméretű eseménysorozata, melynek célja az oltáriszentség megismerésének és tiszteletének elmélyítése. A 2020 őszéről elhalasztott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A Duna Televízió Őbenne című műsorban olyan...
Péntek késő délutántól másnap hajnalig rendezik öt fővárosi moziban az Artmozik éjszakáját, amelyen két Oscar-díjas alkotás mellett több filmet először láthat a magyar közönség.
Két Oscar-díjas, Még egy kört mindenkinek és A nomádok földjén című filmek mellett több alkotást is először láthat a közönség az Artmozik éjszakáján, amelyet péntek késő délutántól másnap hajnalig tartanak öt fővárosi moziban.