nav (24 találat)

Februárban már kifizetésre kerülhet az szja-kedvezmény

Akinek valamilyen kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból, annak érdemes már januárban kitölteni az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatója, kifizetője már a januári fizetésénél figyelembe vegye a kedvezményeket – mutatott rá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden kiadott közleményében.

Hamarosan mindenki kézhez kapja az adóbevallását, aki postán kérte

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartásában szereplő címre kapják meg 2022. április 30-ig a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik a postázást kérték, valamint azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő, vagy befizetendő adót tartalmaz - közölte az adóhatóság.

Hamarosan lejár a gépjárműadó megfizetésének határideje

Február közepe óta érkeznek az autósok elektronikus tárhelyére a gépjárműadóval kapcsolatos értesítések, határozatok a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV); aki nem nyitja meg időben a dokumentumot, nem tudja meg, mennyit kell fizetnie március 15-ig - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az adóhatóság.

Minden, amit tudni kell az szja-bevallásokról idén

A NAV ismét automatikusan elkészíti a tervezeteket.

A NAV kalkulátorával könnyedén kiszámolhatod, mennyi kedvezményre jogosult a családod

Újabb segítséggel bővült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapja, már elérhető a családikedvezmény-kalkulátor - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.

Ha lejár a diákigazolvány, fizetni kell

A NAV hétfőn arra hívta fel a figyelmet, hogy annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.

Ne azzal kezdd a nyaralást, hogy fennakadsz a vámon

Annak érdekében, hogy a külföldre tervezett nyaralásod tényleg felhőtlen legyen, nem árt tisztában lenni egy-két szabállyal. Sok kellemetlenség, felesleges adminisztráció vagy pluszköltség megspórolható például, ha tisztában vagy azzal, mi lehet az útipoggyászban, mennyi készpénzt, cigarettát, alkoholt vagy gyógyszert vihetsz magaddal (és hozhatsz be), illetve milyen...

NAV: éjfélkor jár le az szja-bevallás jóváhagyási határideje

Kedd éjfélig lehet átnézni, elfogadni, kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített személyijövedelemadó (szja)-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető felületen – hívta fel a figyelmet Kis Péter András, a NAV adószakmai szóvivője kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A siker útján