nosztalgia (30 találat)

Hihetetlen! Ilyen cuki volt kicsiként Nicole Kidman

Az ausztrál színésznő megmutatta, mennyit változott az elmúlt évtizedek alatt.

Ridikül sztori: 1500!

A hétfői egy különleges Ridikül lesz, hiszen az 1500. adásunkat láthatják.

A Ridikül csütörtöki ismétlésében: XXI. századi pruszlik

A XXI. századi pruszlik című adásunk ismétlését láthatjátok ma a Duna World-ön 21:35-től!

Ötven előtt, ötven után

Általában minden kerek évforduló egyfajta fordulópont is, ha nem is vesz nagy változást az életünk, de biztosan számot vetünk a magunk elé kitűzött tervekről, célokról, vágyakról.

Csepel, az első szerelem, vagy egy Harley-Davidson?

Motoros macsók, pipiskedő csajok, koncertek, sör, szex, és emlékek arról, amikor egy Csepel vagy Pannónia az elérhetetlen álom volt.

A Ridikül keddi adásában: Határátjáró

Hölgyvendégeink határon túli művészek, akik ma már könnyen jönnek Budapestre, sőt itthoni produkciókba is hívják őket, vagy éppen már itt is élnek, mégis megmaradtak bennük a gyerekkori vágyak, ízek, hangulatok.

3 tipp, hogy ismét átéljük az önfeledt gyermekkort 50 felett

Léteznek olyan pillanatok, amikor még azok is szeretnének újra gyerekek lenni, akik amúgy nagyon jól érzik magukat felnőttként, és a világ összes kincséért sem mennének vissza a múltba. Felnőttként sok-sok teher nyomja a vállunkat, nyomasztanak a hétköznapok gondjai. Ilyenkor jusson eszünkbe, hogy tudatosan újra előcsalogathatjuk a gondtalan gyermekkort. Egy-egy ilyen nap...

Televíziózás régen és ma: a tévébemondóktól az online visszanézésig

Régen minden jobb volt – de legalábbis más. Vitatkozhatnánk arról, hogy jobb volt-e, amikor csak egy csatornát nézhettünk, vagy az a jobb a számunkra, hogy már tévé sem kell ahhoz, hogy megnézzünk egy filmet. Reklámokkal vagy anélkül, mindenkinek megvan a maga ingerküszöbe és másfajta türelme ahhoz, hogy kivárja-e a következő részt vagy megnézze online. November 21-e...