Hat év telt el Benedek Tibor halála óta, de a neve ma is jelen van a magyar vízilabda mindennapjaiban. Nemcsak háromszoros olimpiai bajnokként és világbajnok szövetségi kapitányként hagyott maradandó nyomot, hanem edzőként, sportvezetőként és utánpótlás-nevelőként is. Az általa képviselt értékeket ma fiatal pólósok százai viszik tovább, miközben családja és...
Hrágyel Dóra pedagógus ötlete nyomán az „Egy nap népviseletben” című kezdeményezésből nőtte ki magát és vált nemzetközivé a népviselet napja, amelyhez napjainkban évről évre egyre többen csatlakoznak a világ minden tájáról.
Mindannyiunk emlékezetében él legalább egy tanár, akinek a hangja, tekintete vagy egy mondata kitörölhetetlenül velünk maradt. Ők azok, akik nemcsak tudást adtak, hanem valamiképpen alakították is azt a felnőttet, embert, szülőt, szakembert, akik lettünk. Sokszor csak évekkel később értjük meg igazán, mit jelentett egy-egy mondatuk vagy gesztusuk. Akkor, amikor már mi...
24 éve hunyt el Hofi Géza, aki évtizedeken át, máig meghatározta, hogyan gondolkodunk a humorról Magyarországon. Nem egyszerűen vicceket mesélt, hanem egy sajátos nézőpontot adott a hétköznapokhoz és a közélethez, önálló produkcióival pedig teljesen új stílust teremtett a magyar kabaréban – és lényegében a stand-up hazai előfutára lett. Előadásai egyszerre...
Az M5 kulturális csatorna Családfamesék című műsorában Huszárik Kata színművész családjának múltja tárult fel. A műsor stábja a Magyar Nemzeti Levéltárral együttműködve indult a műsorvezető felmenői történetének nyomába, amely a Felvidéktől egészen Spanyolországig vezetett. Kiderült, nem csak édesapja volt világhírű.
Mit kezdjünk az eltávozott szeretteink után maradt tárgyakkal? Megváljunk tőlük vagy kincsként őrizzük tovább? Erre a sokakat érintő kérdésre ad választ a Dunán látható Örökölt tárgyaink sorozat. Novodomszky Éva műsorvezetőként dédnagymamája hagyatékán keresztül enged bepillantást a családi örökség érzelmi és anyagi értékébe. Az M2 Petőfi TV...
Január 26-án 21 órától mutatja be az M5 kulturális csatorna saját gyártású, Ami maradt – A bennünk élő háború című televíziós dokumentumfilmjét. Az alkotás személyes hangvételben, mégis történelmi távlatban vizsgálja a délszláv háború generációkon átívelő hatását és az örökölt traumák feldolgozásának lehetőségeit.
Bár a Duna műsorvezetője számára felbecsülhetetlen értékkel bír az a gyűrű, amely több generáció óta öröklődik családjában női ágon, a Családi körben kedden délutánonként látható Örökölt tárgyainkban az is kiderül, valójában mennyit ér a tárgy a szakértő szerint. A Duna nézői azt is megtudhatták, hasonló ékszerek esetén kihez érdemes fordulni.