Sikert sikerre halmoz a Semmelweis-film
A Tatai Vadlúd Sokadalom önkéntes szervezők munkájának köszönhetően valósul meg.
Az új évszak a kertészkedésben is új időszakot jelent – van néhány olyan teendő, amelyet érdemes elvégeznünk annak érdekében, hogy kertünk tavasszal ismét szép és rendezett látványt nyújtson.
A tél közeledtével kiürülnek a futópályák. Nagyon kevesen szánják rá magukat arra, hogy a zimankóban is futócipőt húzzanak. Pedig a hűvös időben is lehet futni, igaz egy kis odafigyeléssel.
Ahogy a ruhatrendek, úgy a táplálkozási divat is folyamatosan változik. Hol a zsírokat, hol a cukrokat tekintjük főellenségnek, néha a fehérjét kell visszafognunk, de volt már a tojás is tiltólistás. A következő ételekről nem gondolnánk első hallásra, hogy fantasztikusan egészségesek, pedig a dietetikusok azt állítják, több értékes tápanyagot tartalmaznak, mint...
Az ősz sajnos, nem sajnos, de beköszöntött, így nem meglepő, ha sokan azt tapasztalják, hogy állandóan fáradtak, levertek, kedvetlenek, esetleg karikásak a szemeik. Egyik napról a másikra sokkal kevesebb napfény ér bennünket, ezekkel a tippekkel azonban felvehetjük a harcot az őszi fáradtság ellen.
A gombák közül aránylag kevés alkalmas emberi fogyasztásra, ezért ha a természetben gombát szedünk, különlegesen körültekintően kell eljárnunk. Az ehető gombákat a mérgezőktől nehéz elkülöníteni, ehhez szakértelem, tudás és tapasztalat szükséges.
Ahogy rövidülnek a napok, ahogy hidegednek a reggelek meg fázósabbak lesznek az esték, úgy vágyunk inkább a benti tér meghitt melege után.
Az ősz csodálatos dolgokat tartogat, tervezzünk hát a párunkkal közös programokat.