Időről időre akár a munkahelyen, akár a magánéletünkben, de mindannyian belefutunk egy-egy konfliktusos helyzetbe, ami teljesen normális. Azonban hogy hogyan kezeljük ezeket a szituációkat, az már rajtunk is múlik. Következzen néhány mondat, amely a legtöbb esetben segíthet nekünk.
Előfordul, hogy az ember találkozik valakivel, akivel addig csak telefonon beszélt, és meglepődik a külsején, mert a hangja alapján valamiért teljesen másképp képzelte el. Ebből is látszik, hogy mennyi mindent társítunk egy hanghoz.
Azt mondják, hogy mindazok, akik részletekbe menően, folyamatos párbeszédet folytatnak önmagukkal, akik pró és kontra képesek akár egy egész dialógust lefolytatni, anélkül hogy abba bevonnának egy külső személyt, azok tudatosabban állnak egy-egy feladathoz, valamint célkitűzéseiket is nagyobb eséllyel valósítják meg, mint azok, aki mindezt alacsonyabb intenzitással...
Mindig az övé az utolsó szó? Csak azért is neki van igaza? Duzzog, hisztizik, manipulál, vitatkozik, visszabeszél? Mit tehetünk, ha a gyerek szeretne irányítani helyettünk? Mégis hol a határ a szájalás és az elfogadható vita között?
Olyan nehéz meghúzni a határt a bátorítás és a tömjénezés között, amikor úgyis a mi gyerekünk a legszebb és a legjobb mindenben, akkor is, ha nem. „Ügyes vaaagy és szép és okos”, ismételgetjük, mikor lehet, de egyetlen megfelelő mondattal többre mennénk. Összeszedtünk mindent a motivációról és a pontos dicséretről.