Kapu Tibor lehet az első magyar űrhajós, aki a...
A felnőtt szórakoztatás egyik alapja a félelem és a borzongás. Ha a szórakoztató irodalom és filmek vonalán indulunk, akkor említhetjük a horrort, a thrillert vagy éppen a krimit. De mitől vonzó a borzongás, mi a funkciója a félelemnek és ki miért szeret, vagy nem szeret félni? Merre tart ez a szórakoztatási forma?
Azt mindannyian tudjuk, hogy egy kapcsolaton dolgozni kell. Azt már sokkal kevesebben értik meg, hogy mit is jelent ez a munka. Mert bizony komoly lelki munka ez – és elsősorban magunkra irányul, majd arra, hogy a társunkkal is tudjunk együttműködni. Sandra Konrad párterapeuta a Brigitte magazinban foglalta össze tippjeit – ebből emelünk ki három nagyon fontos pontot.
Amellett, hogy manapság sok figyelmet fordítunk testünkre, fodrászhoz, személyi edzőhöz járunk, odafigyelünk az étkezésünkre, egyre több törődést kap lelkünk is. Önsegítő könyveket, pszichológiai témájú cikkeket olvasunk, igyekszünk fejleszteni önismeretünket, kapcsolatainkat. A test és a lélek egészsége összefügg, és a gondoskodást nem akkor kell elkezdeni,...