Krúdy Gyula után szabadon szalonna, tojás, krumpli és kolbász valamint apró konyhai és szakmai trükkök, amelyektől szaftos és illatos lesz a készétel.1865-ből van az első írásos emlék és recept akkor még bárányraguval készítették. Később tejfeles rakott burgonya lett, amit már jénaiban sütöttek össze a háziasszonyok. A kolbász egy részét zsírjára sütjük...
A tojásallergia a hazai lakosság egy százalékát érinti, és általában gyerekkorban megjelennek az első tünetek: csalánkiütés, bőrviszketés, hányás, hasmenés, az arc zsibbadása, súlyos esetben a légutak bedagadása.
A palacsinta az a fajta étel, amely sósan és édesen egyaránt népszerű étel. Számos töltelékváltozattal tálalják, ezúttal egy igazán nyári receptet kínálunk olvasóinknak.
Az Alföldi Tej Kft. által gyártott tejfölöket hívnak vissza és vonnak ki a forgalomból, részben mikrobiológiai szennyezettség miatt, részben pedig mert a termékek érzékszervi elváltozást mutatnak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Strand, sör, lángos – régi jó kellékei a nyaralásnak. Ám azért, hogy jó lángost együnk, nem kell – mondjuk – a Balatonig elutazni. Egy dolgos hét után feldobhatjuk vele otthon a hétvégénket.
Elkészítés: Gombóc: Az áttört túróhoz hozzáadjuk a búzadarát, kristálycukrot és a tojássárgáját, alaposan elkeverjük. Verjük ne túl kemény habbá a tojásfehérjét, majd keverjük hozzá a túrós keverékünkhöz. Ha elkészült a túrós alaptészta, fóliázzuk le, a fóliát nyomkodjuk bele a tésztába, hogy ne bőrösödjön! Tegyük hűtőbe legkevesebb 4...
Ínycsiklandozó desszert a Főmenü konyhájából!
Nagy tejfogyasztó vagy? Akkor a tudósok szerint jobban jársz, ha az egy százalék körüli zsírtartalmút részesíted előnyben.