tv (519 találat)

Űrhajós TV Maci és gazdagréti szuperhősök – 5 érdekesség a magyar televíziózásról

Mikor volt az első magyar tv-adás? Miért ürültek ki az utcák csütörtök esténként? Mennyibe kerültek az első tévék és ki az az egyetlen magyar, aki már kétszer is járhatott az űrben? November 21-én ünnepeljük a Televíziózás Világnapját, ebből az alkalomból egy nosztalgikus utazást teszünk a magyar televíziózás világába.

Visszatér a kultikus krimi – 15 dolog, amit nem tudtál a Derrick sorozatról

A legendás főfelügyelő, a felejthetetlen főcímzene – a Derrick sorozat igazi kuriózum a bűnügyi filmek világában. Július 14-től ismét láthatjuk a Dunán, mi pedig összegyűjtöttünk jó néhány érdekességet, amit érdemes tudni róla.

Tárgyak, amik tönkre tehetik a harmóniát

Sok tárgy, ami körülvesz minket, megzavarhatja a párunkkal való harmóniát. Elsőre talán furcsán hangzik, hogy mi köze lehet egy használati tárgynak ahhoz, hogy boldogok vagyunk-e vagy sem, de semmi kétség, belerondíthat a viszonyba. Nézzük hogyan.

Milyen károkat okoz, ha tévé van a gyerekszobában?

A legtöbb felmérésből kiderül, hogy a gyerekek nagyobb eséllyel híznak el, ha tévé kerül a szobájukba. Ám nemcsak ez jelenti a problémát, mert a gyakori tévénézés a gyermekek szociális fejlődésében is súlyos károkat okozhat.

A háromévesek harmada már legalább napi 4 órát tölt a képernyők előtt

Egyórányit tölthetnének tévé, tablet, laptop és okostelefon előtt, de sok háromévesnek ennél jóval többet engednek otthon – nem gondolva a lehetséges következményekre

Mennyit ártanak a ”kütyük” a gyereknek?

Egy nemrég publikált tanulmány szerint azok a gyerekek, akik háromévesen túl sok időt töltenek képernyők előtt, ötévesen már a kanapé rabjai lehetnek.

Változatos műsorok augusztus 20-án a közmédia csatornáin

A közmédia egész napos tematikus műsorfolyammal készül Szent István Napja alkalmából. Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó eseménysorozatot augusztus 20-án élőben követhetik a nézők, így részesei lehetnek a magyarságot összekötő hagyományoknak. Emellett a közszolgálati csatornák színes, ismeretterjesztő tartalmakat kínálnak hazánk történelméről,...

A Trónok harca írója ötéves szerződést kötött az HBO-val

George R. R. Martin új tartalombirodalmat hoz létre a televízió és streamingszolgáltatója, az HBO Max számára.

A siker útján