Körülbelül iskolás korra korra kialakulnak a gerinc természetes, egészséges görbületei. Az iskolában ezek a görbületek megváltoznak. A váll sokszor már gyerekkorban előre esik, a mellkas pedig beesik.
Egy nemrég publikált tanulmány szerint azok a gyerekek, akik háromévesen túl sok időt töltenek képernyők előtt, ötévesen már a kanapé rabjai lehetnek.
Háromfajta ember létezik a világon: akinek van gerincsérve, és tud róla, aki még nem tud róla, és akinek nemsokára lesz. Persze van némi túlzás azért ebben az állításban, hiszen ha vigyázunk magunkra, akkor megelőzhetjük, karbantarthatjuk a bajt.