A globális felmelegedés a betegségek terjedését is elősegíti egy tanulmány szerint, ugyanis a klímaváltozás megkönnyítheti számos kórokozó agresszívabb terjedését.
Rekordmértékben emelkedett a globális földfelszíni hőmérséklet 2014 és 2016 között, csak ebben a három évben több mint 25 százalékkal emelte meg a globális felmelegedés mértékét az 1900-as évek kezdete óta – számolták ki az Arizonai Egyetem kutatói.
Nem növekedett a globális szén-dioxid-kibocsátás 2016-ban, ami azt jelenti, hogy negyedik éve szinte változatlan szinten van az emisszió, ám az emberiségnek továbbra is rengeteg kihívással, egyebek között a szarvasmarhák bendőjében történő erjedés következtében felszabaduló metánnal kell szembenéznie – derült ki a friss adatokból.