A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, a legnagyobb keresztény ünnep. Húsvétkor a keresztény világ azt ünnepli, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, s ezzel megváltotta és üdvösségre, örök életre vezette őket.
A húsvét az egyik leggazdagabb jelentéstartalmú ünnepünk: egyszerre hordozza a keresztény vallás legmélyebb üzenetét és az ősi, a természet megújulásához kötődő hagyományok emlékét. A feltámadás ünnepe egybeesik a tavasz kibontakozásával, amikor a természet is újjáéled – nem véletlen, hogy a szokásokban a termékenység, az élet körforgása és a megújulás...
Hamvazószerda, a farsangi időszakot követő nap, a keresztény vallásban a húsvét előtti nagyböjt kezdete az idén február 18-ra esik. E mozgó ünnep a húsvét előtti hetedik hét szerdája, legkorábbi lehetséges időpontja február 4-e, a legkésőbbi pedig március 10-e. Hamvazószerdán az egyház az élet mulandóságára emlékezteti a híveket, és bűnbánatra szólítja fel...
A ridikul.hu Lelki percek című, kéthetente vasárnap délelőttönként jelentkező sorozatában Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkész úgy elmélkedett, hogy sok, elsőre nehéz helyzet rejteget nem várt eredményt a végén.
Annak, aki vallásos nevelést kapott, gyerekkorában a hit természetes dolog. Adásunkban arra keressük a választ, hogy a hit mennyire tud valódi útitárs lenni a mai világban.
A ridikul.hu Lelki percek című, kéthetente vasárnap délelőttönként jelentkező sorozatában Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkész arról elmélkedett, hogy miért hódolunk be, miért mindig a könnyebbik utat választjuk ahelyett, hogy végig küzdenénk a nehezebbet.
A ridikul.hu Lelki percek című, kéthetente vasárnap délelőttönként jelentkező sorozatában Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkész arról elmélkedett, hogy az ajándékozó bővelkedik és aki mást felüdít, az maga is felüdül.
A ridikul.hu Lelki percek című, kéthetente vasárnap délelőttönként jelentkező sorozatában Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkész arról elmélkedett, hogy miért élnek le sokan egy egész életet úgy, hogy mindig csak a múltban, vagy a jövőben élnek, a mában pedig soha.