Petőfi komikus eposzából több mint öt évtizede készült utoljára film. Itt volt tehát az ideje, hogy új köntösbe bújtassák a klasszikus alkotást. Dombrovszky Linda munkája különleges módon közelíti meg a történetet, ugyanis kikacsint a western és a zenés filmek irányába, de közben kínosan ügyel arra, hogy méltó módon adaptálja az alkotást.
A szemes kávékat a világ legjobb területeiről hozzák és rögtön csapra is verik, vagyis kóstoltatják. Nagy érdeklődésre számítanak a baristák, akik meg is mérkőznek majd egymással a latte art bajnokságban. Jelen lesz a szakma színe-java, a kerekasztal beszélgetéseken egy gombostűt sem lehet leejteni, vagyis akit érdekel a forró fekete körüli világpiaci helyzet, az új...
Gyereknapi programokkal és "szülőmegőrzővel" is várja a látogatókat vasárnap a Magyar Nemzeti Múzeum.
Jön a hétvége, az egész család otthon és szeretnénk kipróbálni valami új receptet, ami mégsem veszi el az egész napunkat? A következő ragu nagyon könnyen elkészíthető, a lényeg, hogy időben álljunk neki, hogy legyen ideje több órán át lassan főni. Reggel 20 perc alatt összekészítjük a hozzávalókat, és ebédidőre épp kész lesz a finom ragu.
Így nem kell egész délelőtt a konyhába serénykedni, marad idő akár a pihenésre is.
Tökéletes ebéd szabadidős programok idejére.
A vasárnapi ebédlőasztal állandó vendége most egy kis csavarral készült el.
Bár még csak hét közepe van, de azért beszéljünk a hétvégéről egy kicsit, amely - szerencsés esetben - a kikapcsolódásé. De megtehetsz néhány olyan dolgot is, amellyel jobb lesz a következő heted.