Kapu Tibor lehet az első magyar űrhajós, aki a...
A WHO 1992- ben nyilvánította augusztus első hetét ünneppé, onnantól ünnepeljük a Szoptatás Hetét, augusztus 1-et pedig a Szoptatás Világnapjaként tartjuk számon. Azóta él az az ajánlás is, hogy az édesanyák, ha lehet, minimum fél évig szoptassák gyermekeiket.
A csók az egyik legjobb dolog a világon, ez nem vitás. Lehet gyengéd, érzéki vagy szenvedélyes, édes és izgató, mindegy, csak csináljuk, mert csókolózni jó! Ráadásul ma van a csók világnapja, vagyis aki eddig még nem tette: csókra fel!
A Föld napjának a testvérünnepe a madarak és fák napja, az ünnep hivatalos bevezetésére 1906-ban került sor.
A tánc világnapja április 29. A táncban benne van minden, ami emberi. Hisz ritmusra működik az egész szervezetünk, dallamra a lelkünk.
Magyarországon tíz várandósságból egy végződik koraszüléssel, vagyis minden 10. terhességből született gyermek koraszülöttként érkezik erre a világra. Ez az arány nagyon magas és nagyon elgondolkodtató is, hiszen ha a számokat tekintjük, akkor a cukorbetegség és a magas vérnyomás mellett a koraszülés szinte „népbetegségnek” számít – írja Király Nóra, a...
Az elefántokat ünnepli a világ. 2012 óta tartják meg: augusztus 12-én, hogy felhívják a figyelmet, az illegális elefántcsont-kereskedelem miatt a kipusztulás szélére került az afrikai és ázsiai elefánt-populáció.
Tízből nyolc magyar egyetért azzal, hogy az anyatej a legjobb táplálék a kisbaba számára – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutatásából, amely az anyatejes táplálás világnapja alkalmából készült. Magyarország nemzetközi szinten is az élvonalba tartozik az anyatejes táplálás elterjedtsége kapcsán, amiben a védőnőknek...
Április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Ennek apropóján beszélgetünk a betegségről, a kialakulásának okairól és a kezelési módszerekről.