a-dal-2023 (7 találat)

Mező Misivel lép fel lemezbemutató koncertjén A Dal 2023 győztese

Új lemezt adott ki a nemzeti dalválasztó győztese a nyereményéből. A magyar zene nagyjai előtt tisztelgő „A szavakon túl” című albumot a december 11-i adventi koncertjén mutatja be a nagyközönségnek az idén 20 éves zenekar. Az esemény sztárvendége, A Dal 2023 zsűrielnöke, Mező Misi.

Tradicionális magyar fogásokat szolgálnak majd fel Nagy Bogi esküvőjén

Mozgalmas éve van Nagy Boginak. Az énekesnő komoly szakmai sikereket könyvelhetett el az utóbbi hónapokban, most pedig magánéletének nagy eseményére készül. Szeptemberi esküvője részleteibe avatta be a Duna Család-barát című műsorának nézőit.

A Titán születésnapi ajándéknak tekinti a Dal 2023 győzelmét

A Duna nemzeti dalválasztója és az Éjféli járat című dal győzelme sokat tett hozzá a már húsz éve zenei pályán lévő Titán ismertségéhez. Az erdélyi zenekarnak nagyívű tervei vannak a győzelemmel együtt járó tízmillió forintos pénzjutalommal. Minderről, valamint a dalversenyben szerzett meghatározó élményeiről beszélt Szabó Előd, az együttes énekese az M1...

Erdélyi együttes lett a győztes A Dal 2023-ban

Szombat este véget ért hazánk egyetlen dalversenye, az Éjféli járat lett Magyarország és egyben az év slágere a Titán előadásában.

Ferenczi György: A zenekaroknak fordulóról fordulóra meg kell tudniuk újulni

Vannak olyan előadók, akik kénytelenek kilépni a komfortzónájukból, amikor dalukat akusztikusan kell bemutatni – fejtette ki A Dal 2023 zsűritagja a Duna dalválasztó show-jának első elődöntője után. Ferenczi György szerint tiszteletre méltó, amikor az akusztikus fordulóra – komolyan véve a versenykiírást –, a versenyzők komplett új nótával állnak színpadra.

Rendhagyó húsvéti különkiadással készül a Dal 2023

Összeállt A Dal 2023 elődöntős mezőnye. Nagyszombaton rendhagyó, ünnepi adással, A Dal – húsvéti válogatással készül a Duna 19:40-től. A korábbi évadok produkcióiból összeállított dalcsokor mellett, a zsűritagok az ünnepkörhöz kapcsolódó személyes élményeiket, családi hagyományaikat osztják meg a nézőkkel. A dalverseny április 15-én az első elődöntővel...

Az ország legnagyobb élő televíziós zenei versenye szombaton startol – A Dal 2023

Szombaton indul a Dal 2023– a közmédia dalválasztó műsora. Idén is negyven előadó verseng az Év Dala címért. A produkciókat az elődöntőkben akusztikus feldolgozásban, a döntőben pedig szimfonikus változatbán hallhatják a nézők. A műsort ezúttal Rókusfalvy Lili és Fodor Imre vezeti.