allatvedo (8 találat)

Hollywood egykori szépségideálja nem törődik az öregedéssel

44 éve írta alá a Revlonnal azt a szerződést, amit csak a egyszerűen, a modellipar történetének legnagyobb szerződésének hívtak, az arca a világ minden pontján feltűnt. Gazdaggá tette és népszerűvé, ami Hollywood ajtaját is nagyra tárta a manöken előtt.

Már kézből esznek az éhező lamantinok

Már 25 tonna salátát etettek meg a floridai lamantinokkal, vagyis manátuszokkal, hogy megmentsék őket az éhhaláltól – közölték az állami program felelősei szerdán. A helyiek és a turisták által kedvelt kerekded tengeri emlősök száma drámaian megfogyatkozott, mert a mezőgazdasági, városi és más forrásokból származó vízszennyezés miatt eltűnőben van fő...

A bíróság embereknek nyilvánította Escobar vízilovait

A kolumbiai drogbáró két nílusi vízilovat is tartott. Pablo Escobar halála után a vízilovak ellenőrizetlenül szaporodtak és emiatt a hatóságok elkezdték sterilizálásukat, azonban egy állatjogi védelmi szervezet kérelmet nyújtott be a cincinnati bíróságra, mely október 15-én helyt adott a kérelemnek, így a vízilovak jogi személynek minősülnek.

Brigitte Bardot kiáll a rókák mellett

Kampányt indított Brigitte Bardot volt színésznő és állatvédő háromezer, kilövésre kijelölt franciaországi róka megmentése érdekében. Az állatokat Oise megyében tervezik elpusztítani.

Nem veszélyeztetettek többé az óriáspandák

Már Kínában sem számít veszélyeztetettnek az óriáspanda, ám még mindig sérülékeny - jelentették be kínai szakértők.

Vége az egzotikus állatokkal teli Los Angeles-i partiknak

Többé nem lehet egzotikus állatokkal, zsiráfokkal, tigrisekkel vagy elefántokkal feldobni a hollywoodi partikat: a Los Angeles-i képviselők kedden elfogadták a törvényt, amely betiltja a vadállatok szórakoztató célú felhasználását.

Állatvédőktől kapta az Év Embere-díjat a Joker színésze

A Joker sikere elvitathatatlan: Todd Phillips rendező és az elképesztő intenzitással játszó Joaquin Phoenix közös műve már több mint egymilliárd dollár bevételt hozott és megbűvölte az egész világot.

85 lett Brigitte Bardot, a francia szexikon

A hatvanas évek legnagyobb szexszimbóluma, minden fiú álma betöltötte 85. életévét. Brigitte Bardot egy egész évtizedre rányomta bélyegét, öltözködése és frizurái meghatározták a hatvanas évek divatját.