batman (13 találat)

Súlyos betegséggel diagnosztizálták a népszerű színészt

A Batman-filmek sztárja elárulta, hogy korai stádiumú prosztatarákja van.

Christian Bale felkavaró üzenetben mondott köszönetet Leonardo DiCapriónak

Nehéz sorsáról és a filmszerepeiért kapott szerény javadalmazásról is fellebbentette a fátylat az egykor Batmant megformáló színész.

Christian Bale: lennék Batman, de van egy feltétele

A színész legfrissebb interjújában bevallotta, hogy egy telefonhívásra van attól, hogy folytassa a trilógiát.

Jön a Batman folytatása Robert Pattinsonnal a főszerepben

Robert Pattinson bizonyított, a rendező csak vele tudja elképzelni a folytatást, amiről már tárgyalnak a stúdióval. Az idén, március 4-én debütált film töretlenül népszerű a rajongók körében szerte a világon.

Robert Pattinson bebizonyította, hogy neki is jól áll az elegáns Bruce Wayne fazon

Ha a filmhez nem is, de a bemutató vörös szőnyegére sikkes úriembert faragtak belőle.

Hatalmas várakozás övezi az év legjobban várt filmjét!

Idén tavasszal, március 4-én mutatják be a The Batman című filmet, Matt Reeves rendezésében. Az IMDb portál jelentése szerint az új Batman film a 2022-es év legjobban várt produkciója.

Tudományos alapja van, hogy ki lett a világ leghelyesebb pasija

Vámpír, Batman vagy éppen görög adonisz. Ez mind egy személyben Robett Pattinson. A színészről ugyanis tudósok állapították meg, hogy ő felel meg a legjobban a tökéletes férfi kinézetének.

A szexi vámpírfiú a legdögösebb Batman lesz

A készülő Batman-film a szuperhős dömpingben is feltűnést kelt: pillanatnyilag a megfiatalodó denevérember tűnik a legizgalmasabb képregényes vállalkozásnak.