boldogtalan (13 találat)

A szeretethiány jelei

Szeretni és a szeretve lenni jó. A kettő együtt a legjobb, de bármelyik hiányzik annak testi és lelki jelei lehetnek.

A boldogtalanság fizikai kivetülése

A boldogság nemcsak lelkiállapot és az élethez való pozitív hozzáállás kérdése. Összefüggésben áll a testünk kémiai folyamatival és egyes hormonok hiányával is.

Miért esik nehezünkre kilépni egy rosszul működő kapcsolatból?

Ha hosszú távú kapcsolatban élünk, és az egyértelműen a végéhez közeledik, akkor sok esetben nagyon nehéz a lezárás. Ezt pedig a körülöttünk élők nem értik, hiszen miért nehéz kilépni valamiből, ami rosszul működik? A helyzet pedig nem ilyen egyszerű, hiszen az ember ragaszkodik ahhoz, akit egykor szeretett, és aki biztonságot nyújt érzelmileg számára.

Ez a 3 fő oka annak, hogy egy rossz kapcsolatban maradunk – a tudomány szerint

Amikor egy ismerősünk, barátunk egy szemmel láthatóan rossz kapcsolatban van, szinte képtelenség megérteni, hogy miért nem lép ki abból. De amikor velünk történik meg ez, talán fel sem fogjuk, hogy egy olyan kapcsolatban élünk, ami nem működik, mérgező, boldogtalanná tesz bennünket. S hogy miért nem lépünk tovább? Állítólag ez a 3 fő oka annak, hogy egy rossz...

Ezeket a határokat húzzuk meg a szüleinkkel szemben a szerelmi életünk érdekében

Szép dolog, ha közel vagyunk a szüleinkhez, és az is, ha adunk a véleményükre, és sok mindent megosztunk velük. De nem szabad, hogy teljesen belefolyjanak a szerelmi életünkbe, mert az megmérgezheti a privát szféránkat. Ezeket az egészséges határokat húzzuk meg, ha szeretnénk, hogy a szerelmi életünk jól működjön.

Boldogtalanok a képernyőfüggő tizenévesek

Minél több időt töltenek az elektronikus eszközök monitorai előtt, annál boldogtalanabbak az amerikai tizenévesek egy nagy léptékű új tanulmány szerint.

Jelek, hogy a párunk boldogtalan mellettünk

Fontos, hogy a kapcsolatban jól érezzük magunkat, és hogy mindent megtegyünk azért, hogy a párunk is boldog legyen. És viszont, természetesen. De sajnos eljöhet az a pillanat, amikor észrevesszük, hogy a partnerünk nem boldog mellettünk. És az esetek többségében az a tapasztalat, hogy ezt későn vesszük észre, talán már akkor, amikor nem lehet változtatni a dolgon, amikor...

5 jel, hogy rossz okból vagyunk együtt valakivel

Ha valaki régóta egyedül van, könnyen beleveti magát egy kapcsolatba, néha még akkor is, ha nincs igazán meggyőződve arról, hogy megtalálta a számára megfelelő embert. Előfordulhat, hogy elhitetjük magukkal a szerelmet, pedig valójában őszinte érzelmek helyett más áll a háttérben. Összegyűjtöttünk néhány okot, ami nem elég egy boldog kapcsolathoz.