debrecen (81 találat)

Hároméves kisfiú csatangolt el Debrecenben

Elcsatangolt otthonról a 3 éves kisfiú Debrecenben, nagy szerencsére arra jártak a rendőrök.

Idén újdonsággal várja látogatóit a Debreceni Virágkarnevál

Első alkalommal illatozó virágkocsi is vonul az augusztus 20-i debreceni virágkarneváli menetben.

A boldogság kék madarai beköltöztek a debreceni állatkertbe

Két kéktorkú arával gyarapodott az idén 65 éves debreceni állatkert; a rendkívül ritka papagájok a szegedi vadasparkból, az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP) keretében érkeztek a Nagyerdőbe – közölte a park igazgatója az MTI-vel.

Fogyatékos gyermekek fejlődését segíti egy minipóni

Pónis állatasszisztált foglalkozáson vehetnek részt az Immánuel Otthon és Iskola tanulói Debrecenben. Ősz óta többek között Maja, a mini shetlandi póni is részt vesz a gyerekek foglalkozásain. A pedagógiai fejlesztést elősegítő pónis foglalkozás rendkívüli hatással van a halmozottan fogyatékos gyerekekre, nemcsak testileg, hanem lelkileg is.

Megmentette osztálytársa életét a debreceni fiatal

A 16 éves debreceni Jázmin lélekjelenléte kellett fuldokló osztálytársa megmentéséhez.

Egyedülálló, az egészséget támogató húskészítményeket álmodtak meg Debrecenben

Egészséges, életkorspecifikus, zsírcsökkentett, rostban és fehérjében gazdag húskészítmények kidolgozásába kezd a Gulyás és Társa Kft. konzorciumi partnerségben a Debreceni Egyetemmel – jelentették be a három éves projekt nyitórendezvényén csütörtökön.

Különleges majom érkezett a debreceni Nagyerdőbe

Társat kapott a tavaly Debrecenbe érkezett fehérajkú tamarin hím: egy másik fiatal hím a csehországi Ústí nad Labem állatkertjéből került a Nagyerdőbe – közölte az állatkert vezetője csütörtökön.

Megválasztották Debrecen legfinomabb borait

Hat bor és egy pezsgő nyerte el a Debrecen Város Bora 2023 címet, a győzteseket 17 borvidék több mint 60 pincészetének csaknem 360 borából választották ki – közölték a szervezők szerdán, miután bemutatták a győztes borokat.