eletszeretet (4 találat)

Örökifjak

Aktívak, szeretet veszi körül őket, izgalmas hallgatni a történeteiket és olyan bölcsesség árad belőlük, hogy aki odafigyel, életre szóló útmutatásokkal gazdagodik. Átlépték a kilencedik X-et, vagy közelítenek felé, legyőzve lelki, fizikai vagy történelmi megpróbáltatásokat.

Örökmozgónak születni kell!?

Ki mondta, hogy még nem találták fel az örökmozgót? Nem kell feltalálni, születni kell erre. Többet tesznek ma is, mint sokan az aktív éveik csúcsán. Csodás nyughatatlanság kíséri őket végig a pályán, amelyik nem tud az időről, pláne nem annak múlásáról.

Hetven felett is tele vitalitással!

Meghívott vendégeink, bár betöltötték hetvenedik életévüket, és a történetekből sosem fogynak ki. Olyan ismert művészek, akik különböző korszakok sok különbözőségét átélték már.

A nők egyre csak színesednek negyven felett – és jól teszik!

Gyerekként azt hittem, negyven felett a nők – és nem csak az özvegyek – feketében járnak. Vagy legalábbis komor színekben – sötétbarnában, szürkében, a mérgesebbnél is mérgesebb zöldben.