fitt-konyha (21 találat)

Élet szénhidrát nélkül

Kipróbáltuk, milyen lehet az élet péksütik és csokik nélkül. Nehéz napokat éltünk át, különösen azért, mert az evés számunkra szinte hobbiként létező cselekvés. A kakaós csiga és a csoki pedig lételem, mint a napsütés. De kiálltuk a próbát. Olyannyira, hogy teljesen megváltozott az étrendünk, és ezt egy cseppet sem bánjuk, sőt!

Az ezerarcú karfiol

A karfiolt sokféleképpen elkészíthetjük: csinálhatunk belőle levest, ránthatjuk, süthetjük. Sokoldalúsága azonban nemcsak ebben rejlik, hanem az egészségünkre gyakorolt hatásában is.

A japánok csodafegyvere a Bento box

Japánban Bento boxot visznek a férjek és a gyerekek magukkal az iskolába, vagy a munkahelyre. Ebédre, uzsonnára, vagy akár vacsorára is fogyaszthatjuk ezt a remekbe szabott ételkölteményt.

Édesburgonya, egy lépés az egészségesebb élet felé

Amennyiben szeretnéd egészségesebbé tenni az étrendedet, nem kell azonnal minden alapanyagot lecserélned. Ám a burgonyát érdemes, már az első között helyettesíteni, például édesburgonyával. Mutatjuk miért.

Zöld színű zöldségek, amiket nem igazán szeretünk, de miért?

Szegény spenót nem a legnépszerűbb zöldség a fiatalok körében, „társával”, a sóskával kéz a kézben járnak a népszerűségi lista végén. Mutatunk néhány receptet, amivel talán belopják magukat a szívünkbe.

Karfiol minden mennyiségben

Manapság egyre gyakoribb, hogy zöldségekkel helyettesítsünk különböző hagyományos főzési vagy sütési alapanyagokat – most a karfiolra adunk ötleteket.

Fogyasszunk minél több rostban és fehérjében gazdag magvat!

Egy amerikai dietetikus elárulta, hogy melyik az a három étel, amit mindenki étrendjébe ajánl. Mindhárom magféle – chia-, kender- és lenmag – rostban és fehérjében gazdag, emellett számos más jótékony hatással is bírnak.

Létezik egészséges palacsinta?

Ki ne szeretné a palacsintát, hiszen gyorsan elkészíthető és sokféleképpen ízesíthető, ráadásul ez a verzió még csak nem is hizlal.