haziorvos (5 találat)

1830 – Ezentúl ezen a számon hívható a háziorvosi ügyelet

Egységesül az ügyeleti ellátás rendszere: a betegnek a 1830-as központi telefonszámot kell majd hívnia, ahol a vármegyei mentésirányítás dönt a tünetek alapján arról, hogy a beteg megvárhatja a másnapi háziorvosi ellátást, be kell mennie a központi háziorvosi ügyeletre, vagy azonnal mentőautót indítanak hozzá – mondta el Takács Péter, a Belügyminisztérium (BM)...

Családok gyógyítói

Ebben az adásban olyan orvosokat ismerhetünk meg, akik a családok életét kísérik hosszú éveken át.

Ha megbetegszel, te is egyből a netet bújod?

Orvos előtt, orvos után, orvos helyett – sokan nem tudunk elszakadni az internetes keresgéléstől, ha valamilyen tünetet észlelünk magunkon.

4 jel, hogy nem szimpla fejfájásról van szó

Fejfájás és fejfájás között van különbség, ezt tudjuk. De mikor kell arra gyanakodnunk, hogy nem csak fejfájásról van szó?

Kezdődik az influenzaszezon a háziorvos szerint

Jellemzően novembertől márciusig tart az influenzaszezon, vagyis lassan célszerű lehet beoltatni magunkat ellene a háziorvos szerint. Az utóbbi időkben enyhébbek voltak a járványok, de hogy melyik évben mi várható, azt sosem lehet előre tudni.