jotanacsok (5 találat)

Talmácsi Gábor jótanácsai a tavasszal útnak induló motorosoknak

A járművek megfelelő műszaki felkészítése mellett gyakorlást is javasolt a motorosoknak tavaszra Talmácsi Gábor MotoGP világbajnok, aki a Kossuth Rádió Napközben című műsorának vendége volt. A biztonságos közlekedéssel kapcsolatban hangsúlyozta, aki gyorsaságra vágyik, az versenypályára menjen.

Lindsay Lohan anyai örömök elé néz – Paris Hilton látja el babatippekkel

A Bajos-csajok sztárja végleg felnőtt, megannyi botránya után boldog feleség és hamarosan bővül a családja. A filmcsillag első gyermeke érkezéséig mindent meg akar tenni, hogy méltóképpen várja a kicsit, amiben barátnője Paris Hilton és a férje is támogatja.

Ne fogadd meg, sőt talán ne is hallgasd meg!

Voltál már úgy, hogy inkább megbántad, hogy beavattad a családod, vagy a barátaidat a párkapcsolati nehézségeidbe? Segítséget reméltél, de csak lehúzást kaptál.

Végre itt a nyár!

Végre itt a nyár, amely lehet más lesz, mint az eddigiek, ám így is nagyon sok dologra oda kell figyelnünk, hogy megőrizzük az egészségünket. Különböző területről érkező vendégeink segítségével utánajárunk a helyes nyári bőrvédelemnek, annak, hogy a nyári hőségben milyen vitaminokra, ételekre és italokra van szüksége a szervezetünknek.

3 tipp, mire figyelj, hogy tényleg élmény legyen a gyereknap

Hogy ne árnyékolja be kisebb-nagyobb csalódottság, krokodilkönnyek vagy épp sérülés a gyereknapot, jó, ha a következőket megfogadod.