koszonet (7 találat)

Szupererő, ami csak az anyukáknak adatik meg

Minden édesanyának megvannak a saját szuperképességei, amit nemcsak anyák napja idején illik megköszönni és észrevenni. A minden mamira jellemző szupererőket szedtük csokorba.

Károly király küldött levelet Sebestyén Mártának

A Szent István dalt énekelte a brit királyi család tagjainak Sebestyén Márta. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes a Kossuth Rádióban mesélt részletesen erről a pillanatról, és elmondta, mi állt a Károly – akkor még – hercegtől kapott levélben.

#maradjotthon: Erkélyről tapsolva köszönjük a munkát

Egy nagyszerű kezdeményezés indult el Budapesten, a város minden pontján olasz mintára minden este nyolckor az emberek kiállnak az erkélyre/udvarra ésegy tapssal megköszönik a most is dolgozók áldozatos munkáját.

Így mondhatunk köszönetet a főnökünknek anélkül, hogy az kínos lenne

Fontos, hogy ha kell, ki tudjuk mondani azt, hogy „köszönöm” – bárkinek, bármilyen helyzetben. A főnöknek köszönetet mondani azonban nem mindig egyszerű, mert félő, hogy a környezetünkben félreértik, vagy úgy érezhetik, valamiféle őszintétlen kedvességgel próbálunk előnyre szert tenni a vezetőnknél. Pedig az őszinte köszönet nem „ciki”, sőt, fontos, hogy a...

A kézzel írt üzenetek varázsa

Az internetkorszak előtt az emberek sokkal gyakrabban küldtek képeslapokat és leveleket egymásnak. Lehet, hogy érdemes visszahoznunk ezt a kedves szokást az életünkbe.

4 + 1 hétköznapi teendő, ami az egészségünknek is jót tehet

Vannak olyan egyszerű, hétköznapi teendők, amiket bár rendszeresen megteszünk, talán eszünkbe sem jut, hogy nemcsak azért jó, mert mondjuk kellemes elvégezni, de az egészségünknek is jót tesznek, jót teszünk azzal, hogy megcsináljuk. Igen, többek között a takarítás is ide tartozik, de mellette olyasmik is, amiken talán még meg is lepődhetünk!

Dolgok, amiket az igazán boldog emberek rendszeresen csinálnak

Az élet nem mindig móka és kacagás, mégis vannak olyan emberek, akiken látszik, hogy bármi is történjék velük, boldogok. Kisebb-nagyobb titkok tudói ők, amik segítenek nekik átvészelni a nehezebb napokat és könnyed mosolyt csalnak mindig az arcukra.