kozosseg (45 találat)

A beilleszkedés nehézségei

Túl vagyunk a szeptemberen, de igazából az egész őszi időszak sok család számára nagy kihívás. Akár az első óvodai napokról van szó, akár az iskolába lépésről, vagy csupán a nyári vakációról való visszatérésről, ez mindenképpen egy komoly váltás a gyerekek számára.

Hétfő – Az összefogás ereje

Ebben a Ridikülben olyan vendégekkel beszélgetünk, akik pontosan tudják mit is jelent és mekkora ereje van a közösség összefogásának, és hogy a segítség sokszor előbb érkezik, mint ahogy kérnék.

A magány nemcsak a lelkünknek, hanem a testünknek sem jó

Sosem késő új kapcsolatokat létrehozni, új barátságokat kötni, vagy akár a régieket felmelegíteni. A magány ugyanis rendkívül káros az egészségünkre.

A magány könnyen betegségekhez vezethet

A magány ugyanis károsan hathat az egészségünkre a szakemberek szerint is – más, amikor valaki egy is egyedüllétre vágyik és más a teljes elszigetelődés. Jó hír azonban, hogy tehetünk ellene.

Egyszülős Központ nyílt Budán

Megnyílt a budai Egyszülős Központ a Magyar Jakobinusok terén az egyszülős családok világnapján, hétfőn.

Közösségformáló nők

Nagyon fontosak a támogató női közösségek. Céljuk, hogy előmozdítsák és segítsék a helyi közösségformálást, erősítsék a nők megbecsülését és szerepét a társadalomban.

Családdá válni kivételes ajándék

Fontos, hogy a család vonzó életforma maradjon a fiatalok számára.

Hangulatos esték az erkélyen

A nyári forró napok egyik legnagyobb jutalma, amikor langymeleg estéken kiülhetünk a csillagok alá, egy pohár hűsítővel vagy borral a kezünkben, révedezni az elmúlt nap nehézségein és örömein. Mutatunk néhány egyszerű trükköt, amivel elragadóbbá, vagy akár praktikusabban használhatóvá tehetjük a teraszunkat.