magazinos (47 találat)

Tévhitek a szelektív szemétgyűjtés körül

A szelektív hulladékgyűjtés nagyon fontos gyakorlat, hiszen kis ráfordítással sokat tehetünk a környezetünkért – de csak akkor, ha tudjuk, hogyan is kell helyesen szétválogatni a szemetünket.

Nagyon akarni annyi, mint győzni?

A kitartás talán az egyik legfontosabb emberi tulajdonság, ha ez megvan bennünk, és a megfelelő pillanatban mozgósítani tudjuk erőinket, hitünket, akkor bármit, de tényleg bármit elérhetünk az életben.

A véletlen csak játszik velünk?

Sötét és szomorú pillanatainkban hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a világ összes sorscsapása velünk történik meg, kiérdemeltük azt a sok szennyet, ami éppen ömlik ránk. Aztán elvonulnak a felhők, véget érnek a borongás órái, újra kisüt a nap, egyből másként látunk mindent, s rájövünk, hogy okkal történtek velünk a dolgok. Vagy mégsem?

Szörnyű kór, de tehetünk ellene!

Sajnos ma már szinte nincs is olyan magyar család, melyet ne érintene a szörnyű kór, a rák. Nyilvánvalóan nem lehet kizárólag az életmódot vagy csak a genetikát kárhoztatni a megjelenéséért, azért az bizonyos, hogy sokat tehetünk a kockázatok csökkentése érdekében, vagy a korai stádiumban való felfedezéséért, amikor még könnyebben gyógyítható.

Londonban már áll a karácsonyfa!

Míg legtöbbünk a nyár utolsó napsugarait, utolsó gondtalan napjait próbálja kihasználni, míg ki nem csúszik ujjaink közül, addig az angliai élelmes kereskedők már nemhogy az őszi, de a karácsonyi szezont tervezgetik, Amerikában pedig az ősz legnagyobb ünnepére, a halloweenre készülnek gőzerővel.

A hosszú élet titka: japánnak kell születni

A vonatok mindig halál pontosak, és a japán emberek munkamorálja utolérhetetlen. Ez mind csodálatos, de még ezeken kívül rengeteg dolog van, amit elleshetnénk ettől a különlegesen csodálatos országtól.

Inkább rejtsük el, ne posztoljuk!

Furcsa világot élünk. Alig egy évtizeddel ezelőtt a legfontosabb még a saját személyes terünk, személyes információink, privát szféránk védelme volt, s ma ehhez képest mit teszünk? Kiteregetjük az életünket, boldog-boldogtalan orra alá dörgöljük a kozmetikázott valóságot.

Így vezettek háztartást dédanyáink

Az előző században a legtöbb nőnek kötelessége volt háztartást vezetni, de nem ám akárhogy: azon ment a versengés, kinek tisztább, csillogóbb, hivalkodóbb az otthona. A nők meg is tettek mindent, hogy így legyen, ehhez pedig nem voltak restek tanácsot kérni.