megujulas (24 találat)

Ferenczi György: A zenekaroknak fordulóról fordulóra meg kell tudniuk újulni

Vannak olyan előadók, akik kénytelenek kilépni a komfortzónájukból, amikor dalukat akusztikusan kell bemutatni – fejtette ki A Dal 2023 zsűritagja a Duna dalválasztó show-jának első elődöntője után. Ferenczi György szerint tiszteletre méltó, amikor az akusztikus fordulóra – komolyan véve a versenykiírást –, a versenyzők komplett új nótával állnak színpadra.

Interaktív és tematikus a megújult Család-barát a Dunán

A nyár véget ért, de az izgalmak folytatódnak a Dunán, hiszen a csatorna jól ismert műsorai élménydús tartalommal, megújulva térnek vissza a képernyőre. Több különálló, de tartalmában összefüggő élő adásblokkokkal jelentkezik a Duna Televízió két magazinműsora, a Család-barát és az Almárium.

Beköszönt a nyár újra a kapcsolatunkban

A párkapcsolatok elérhetnek egy olyan szintre, hogy falba ütközünk, nincs mozgás semerre, nem tudni, hová tartunk. A nyári hónapok azonban új színt hozhatnak a kapcsolatunkba, csak győzzük kihasználni a bennük rejlő lehetőségeket!

Jövőre megújul a buszpark Budapesten

Százötven új autóbuszból álló flotta áll forgalomba jövőre a fővárosban: 2023 májusától 75 szóló és 75 csuklós, klimatizált, alacsonypadlós és környezetbarát jármű szolgálja az utasok kényelmét – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

A megújult Petőfi nemcsak a tévében és a rádióban, hanem az online térben is aktív

A Petőfi átalakulásával nem kisebb feladatot vállalt, minthogy a hazai zenei élet legfrissebb tartalmait első kézből szolgáltassa nézőinek és hallgatóinak. A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV munkatársai a művészvilág szereplőivel folyamatos kapcsolatban vannak, hogy a közönség ne maradjon le a legújabb híreikről. Ráadásként az online térben friss, extra...

Egész Európában egyedülálló lesz a megújult Petőfi Rádió

A megújult Petőfi Rádió merész, színes, zenés reggelekkel készül hallgatóinak.

Megújul az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió!

Inspiráló, aktuális tartalmakkal és friss arculattal, a fiatalok hangján szól közönségéhez november 3-tól az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió. A két csatorna megújulása már része a közelgő Petőfi-emlékévnek, amelyre a közmédia a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen készül.

Egész évben nyitva lesz a hó szerelmeseinek az eplényi síközpont

Megújulás után Síaréna Vibe Park néven nyitja meg kapuit a síelést és a hódeszkázást kedvelők előtt az eplényi síközpont, amely már nem csak télen várja a sportolni vágyókat, hanem mind a négy évszakban működni fog.