munkahely (270 találat)

Egészségügyi kockázatot jelenthet a sok túlóra

Az átlagos, 40 órás munkahét normálisnak, sőt egyeseknek akár túl könnyűnek is tűnhet, de egy amerikai orvosi lapban megjelent tanulmány szerint efölé valóban nem tanácsos emelnünk a heti munkaidőnket, ugyanis a túlóra kifejezetten káros az egészségünkre.

Hogyan kerüljük el, hogy púposak legyünk?

Görnyedt háttal, keresztbe tett lábbal, a nyakunkat megfeszítve vagy a fejünket lógatva bámuljuk a monitort – ismerős neked is? Pedig lehetne ez másképp, sokkal egészségesebben is.

Az anyaságból a munka világába visszatérő anyukák stíluskihívása

Szívfacsaró már a gondolat is, hogy a gyerekünket „idegen nők” tanítják majd mondókákra, „idegen nők” altatják, miközben nekünk a munkahelyen kell teljesíteni, ahova ráadásul nincs mit felvennünk. Ha az előbbi helyzeten nem is tudunk könnyíteni, az utóbbin mindenképp: néhány hasznos stílustanács átsegíthet ezen az érzelmileg sem könnyű szakaszon.

Mi tegyünk, hogy elismerjenek a munkahelyünkön

A kollégák (és a főnökünk) elismerését és tiszteletét nem könnyű mindig elnyerni. Nem is gondolnánk, hogy milyen sok apró dologgal tehetünk ellene, és egyszer csak azt érezzük, hogy nemigen számítanak ránk a csapatban. De ne essünk kétségbe, ugyanilyen könnyen tehetünk azért is, hogy kivívjuk magunknak a jól megérdemelt elismerést és tiszteletet.

Házinyúlra nem lövünk, vagy mégis?

Munkatárssal randizni mindig is tabunak számított. Baráti, bizalmi kapcsolatba kerülni valakivel elég gyakori munkahelyi környezetben, de a szerelem könnyen káoszt okozhat. Mindazonáltal egy tavalyi kutatás szerint az egyedülállók egyharmada már randizott a munkatársával.

Családbarát munkahely

A családbarát munkahelyek odafigyelnek nemcsak a dolgozóik, hanem a családtagjaik jóllétére is. Az MTVA nemrég kiérdemelte a családbarát munkahely címet.

Mert házi nyúlra nem lövünk!

De miért is nem? Mindenki ismeri ezt a mondást, és azt is tudjuk, mit jelent: munkatárssal nem kezdünk viszonyt, párkapcsolatot. Egész egyértelműnek tűnik ez addig, amíg el nem kezdünk vonzódni egy kollégánkhoz...

Bezár a nagy múltú utazási iroda

25 év és több százezer kiszolgált vendég után lezárnak egy korszakot.