nemzeti-szinhaz (29 találat)

Mindenki azért járt a Nemzetibe, hogy őt láthassa – Bajor Gizire emlékezünk

A két háború között nem volt ünnepeltebb színésznője a budapesti színházaknak. Legendás szerepeiről a mai napig beszélnek, pedig már hetvenkét éve nincs köztünk.

A megszokottól eltérő feldolgozásban A kaukázusi krétakör című darab

A georgiai színházi élet kiemelkedő alakja, Avtandil Varszimasvili rendezi az előadást, amelynek bemutatóját egy baleset miatt többször is elhalasztották.

Nemzeti Színház ingyenes adventi programokkal várja a kicsiket és a nagyobbakat is

Idén szombatonként szervezik meg a Nemzeti Színház adventi programjait, amelyeken többek között élőnarrációs diafilmnézéssel, betlehemes szokások felelevenítésével, adventi-karácsonyi dalokkal és versekkel és egy különleges filmvetítéssel is várják az érdeklődőket – olvasható a Nemzeti Színház szombati közleményében.

Százfős szereplőgárda mutatja be az új grandiózus Egri csillagokat

Október 20-án, csütörtökön mutatja be az Egri csillagok című előadást a Nemzeti Színház társulata és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes az MVM Dome-ban.

Tévéjátékot forgattak Déryné életéből

A Déryné-program egyik alappilléreként megalakult Déryné Társulat 2020 szeptemberében mutatta be Herczeg Ferenc Déryné ifjasszony című drámáját, amely a vándorszínészet hőskorát, a magyar nyelvű színjátszás születésének világát mutatja be. A színdarabból készült azonos című tévéjátékot szeptember 19-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be.

Színházi Olimpiát rendez Magyarország

Színházi Olimpiát rendeznek 2023-ban Magyarországon a fővárosi Nemzeti Színház koordinálásában.

Magyar tervezésű estélyiben tündökölt a Duna Televízió műsorvezetője

Már a Nyár 21 adásaiban is stílusos darabokban állt a kamerák elé Somossy Barbara, aki nemcsak a televíziózás, hanem a divat szerelmese is. A Duna Televízió műsorvezetője a közelmúltban a V. és a VI. Nemzeti VERSeny szuperdöntőjét vezette a Nemzeti Színházban egy különleges, kék kreációban, amit egy magyar tervező kollekciójából választott.

Szerelem a koronavírus idején – új filmet forgat a Nemzeti Színház

Szerelem a koronavírus idején címmel dokumentumfilmet forgattak a kulisszák mögött a Nemzeti Színházban. Az ötvenperces alkotás, amely a Rómeó és Júlia próbafolyamatát öleli fel, csaknem egy éven át készült a pandémia idején.