pokember (8 találat)

Tobey Maguie kamasz lánya igazi kishölggyé cseperedett

A ma már leginkább producerként tevékenykedő egykori Peter Parker büszkén sétált végig a vörös szőnyegen lányával, a 16 éves Ruby-val.

Közel 720 órát töltött a moziban a világ legkitartóbb Pókember-rajongója

A filmet a legelejétől a légvégéig kellett megnézni, beleértve a stáblistát is. A férfi összesen 3400 dollárt – egymillió kétszázezer forintot – költött mozijegyekre a rekord felállításához szükséges három hónap alatt.

Új rekord: csillagászati áron kelt el egy Pókember képregény

Rekordáron kelt el egy Pókember-képregény az Egyesült Államokban: a lapért, amelyben először mutatkozott be a szuperhős, 3,6 millió dollárt (egymilliárd forintért) fizettek.

Ma lett 45 éves a Pókember

Tobey Maguire, amerikai színészt a világ csak Peter Parkerként, azaz Pókemberként ismeri. Pedig olyan filmekben szerepelt már, mint A nagy Gatsby, a Nyárutó, az Árvák hercege vagy a Vágta.

Kocogó Pókember vidítja fel a gyerekeket ebben a városkában

Mosolyt csal az arcukra, és fontos üzenete is van számukra.

Elhunyt a Pókember atyja

95 éves korában meghalt Stan Lee, a Pókember és más klasszikus képregényhősök megalkotója.

Ha a híres karakterek megöregednének, akár ilyenek is lehetnének – galéria

Mi történne akkor, ha a híres szuperhős-karakterek megöregednének? Thor például nagyon aranyos nagypapa lenne, Batman meg talán észre sem venné az égre vetített denevérjelet, olyan mélyen aludna, Pókember pedig a világ megmentése helyett szövésre adná a fejét. Legalábbis Lesya Guseva orosz képzőmővész szerint, aki elképzelte az ismert filmes karaktereket idősebb...

Mozgás, kis pókemberek!

Az aktív életmódra nevelést már kiskorban el kell kezdeni. Szülőként sokszor nehéz eldönteni, hogyan próbáljuk mozgásra bírni a gyerkőcöt – pláne ha mi magunk rendre a fáradtságtól a székből is alig bírunk felállni. Remek alternatívát kínál Ébend Gábor, aki „pókembertornát” szervez, mely kiváló kikapcsolódás és egyben edzés is a kicsiknek.