ragaszkodas (8 találat)

Szerelem ez, vagy már csak ragaszkodás?

A szerelem rendkívül összetett dolog, és egyetlen kapcsolat sem egyforma. Mindenki máshogy mutatja ki az érzelmeit, amiben persze annak is nagy szerepe van, hogy milyen mintát hoztunk otthonról. De a szerelem és a ragaszkodás között kétségkívül van különbség.

Egy forró randevú, aztán mindennek vége...

Először randevúztál vele, és szikrázott köztetek a levegő? Jót beszélgettetek már az első alkalommal, és az ágyban is minden fantasztikus volt? Minden jel arra utalt, hogy mindketten elégedettek vagytok és lesz folytatás – de ő mégis elzárkózott tőle? Nos, van ilyen, és az sem biztos, hogy vétlen vagy a dologban.

Csillagjegyek, akik júniusban ragaszkodóbbak lesznek

Szakítani soha nem egy leányálom, de néha a szokottnál is nehezebb. Ahogyan a kötődés is erősebb lehet az átlagosnál, ha a csillagok épp ezt befolyásolják.

Vedd észre, ha már nem uralod a saját életed

Előfordulhat néha, hogy olyan emberbe szeretünk bele, aki igazából nem érdemel meg minket. Ilyenkor csak azt halljuk a barátainktól, családunktól, hogy „jobbat érdemelsz nála”, itt az ideje lépni.

Ez történik, ha olyan embert szeretünk, aki egyáltalán nem tesz jót nekünk

A szerelemnek nem lehet parancsolni – néha olyan emberbe esünk bele fülig, aki egyáltalán nem jó számunkra, és csak megkeseríti az életünket. Lehet, hogy észre sem vesszük, mennyire rossz hatással van ránk, és csak akkor döbbenünk rá, amikor vége van a kapcsolatnak. Ez a néhány jel azt mutatja, hogy már a kapcsolatban is rájöhetünk, valójában baj van.

Így lehetünk boldogtalanok: tippek kezdőknek és haladóknak

A boldogsághoz vezető út olykor igencsak nehéz és rögös, de ne higgyük, hogy boldogtalannak lenni sokkal könnyebb. Figyeljünk csak egy kicsit oda magunkra, és meglátjuk, hogy inkább vagyunk valahol a kettő között, félúton a boldogság és a boldogtalanság felé – s a mi döntésünk, hogy melyik utat választjuk. Mi a boldogságra szavazunk, de olyan sokan vannak, akik arra...

10 fontos buddhista tanítás, amely megváltoztathatja az életünket

A buddhizmus nem mondja meg, mi az élet értelme, de egyes bölcsességével, tanításával olyan gondolatokat ébreszthet bennünk, illetve olyan módszerekkel találkozhatunk a buddhizmus tanulmányozása közben, amelyek segíthetnek nekünk abban, hogy teljesebb, boldogabb életet éljünk – és ezáltal napról napra közelebb kerülhessünk a végső igazsághoz és az igaz békéhez, a...

A túlzott ragaszkodás 3 + 1 jele

Egy kapcsolatban előfordulhat, hogy a két fél között nincs egyensúly, az egyikük valahogy jobban ragaszkodik, mint a másik. Mintha az egyikük sokkal inkább függene a másiktól, mint az fordítva. És vannak, akik esetében ez nem is csak a látszat, hanem valóban függenek a másiktól, akihez túlságosan ragaszkodnak. Érdemes lehet feltenni a következő kérdéseket magunkank: az...