szallas (21 találat)

Tripla annyian terveznek idén karácsonyi utazást

Nagyjából háromszor többen foglaltak már karácsonyi utazást idén, mint egy évvel korábban, a foglalások 99 százaléka belföldi úti célra szól - közölte a Szallas.hu portál az MTI érdeklődésére.

Meghosszabbították a Szép-kártya zsebei közti átjárhatóságot

A kormány meghosszabbította az átjárást a Szép-kártya egyes alszámlái között, így kilenc hónappal tovább, 2022. szeptember 30-ig mintegy egymillió munkavállaló a kártya bármelyik zsebéből fizethet a szálláshelyért, a vendéglátásért vagy a szabadidős-szolgáltatásért – tájékoztatta az MTI-t Tállai András kedden.

Listán a magyarok idei kedvenc úti céljai

Magyarországon Siófok, Horvátországban Crikvenica a befutó az utazók körében, Csehországban Karlovy Vary, Romániában pedig a Fekete-tenger partján fekvő Mamaia lett a legvonzóbb a foglalások alapján - derült ki a Szállás.hu legfrissebb kutatásából, amelyet pénteken küldött az MTI-nek.

Eddig lesznek átjárhatóak a Szép-kártya zsebei

A Szép-kártya kedvező szabályai több mint 50 milliárd forintot hagyhatnak az érintetteknél az idén.

Érdemes már most szállást foglalni a nyárra

Május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma, ha a növekedés ilyen dinamikus marad, a főszezonban nehéz lesz már szállást találni a népszerű hazai nyaralóhelyeken - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Az Annafürdői vendégház lett az Év turistaháza

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. annafürdői vendégháza kapta a 2020-as Év turistaháza díjat, amelyet szerdán adtak át a Tolna megyei Lengyel-Annafürdőn.

Tíz szállodáját nyitja meg május első hetében a Hunguest Hotels

A Hunguest szállodáit, a hamarosan életbe lépő jogszabályoknak megfelelően, a védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégek és a velük érkező kiskorúak vehetik igénybe

Év végéig bármelyik alszámláról lehet fizetni a Szép-kártyákkal

Tíz nap múlva lép hatályba a rendelet.