szerele (7 találat)

Szerelemnek tűnhet, de valójában lelki terror alatt állunk, ha ezeket tapasztaljuk

A saját kapcsolatunkra nehéz külső szemlélőként nézni, hiszen így a legnehezebb tárgyilagosan csak a tényeket meglátni, illetve azokat felismerni és elismerni. Mégis, olykor fontos lenne, hogy megpróbáljuk kívülről nézni a kapcsolatunkat, valamint ezáltal a párunkat és önmagunkat, mert könnyen lehet, hogy amit hiszünk, az más, mint a valóság. Hogy amit mi...

Párkapcsolati problémáink a horoszkópunk szerint

Vagyis minden jegynek megvan a maga problémája, ami rendre előkerül a kapcsolataiban. Nemcsak a szerelmi kapcsolatokban, hanem az élet más területein is könnyen előfordulhatnak. Nemigen tehetünk róla, hiszen olyan csillagzat alatt születtünk, amilyen. De egy kis önismerettel és odafigyeléssel talán tehetünk ellene.

20 jel, hogy megtaláltuk a lelki társunkat

Mindannyian szeretnénk megtalálni a lelki társunkat, vagy bízunk benne, hisszük és érezzük, hogy rátaláltunk. Ez utóbbi meglehetősen szerencsés állapot, de mi történik olyankor, amikor nem vagyunk biztosak a dolgunkban? Nem kell aggódni, vannak ugyanis olyan jelek, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy a mellettünk lévő ember, legyen ő a legjobb barátunk vagy az igaz...

Maradjunk barátok? Nem kell, ha nem megy!

Függetlenül attól, hogy kedveljük-e egymást vagy sem, semmi okunk arra, hogy a szakítás után barátok maradjunk az exünkkel. Sokszor olyan sok időt és energiát fektetünk bele, hogy jó kapcsolat maradjon közöttünk – mert reménykedünk, mert nehezen engedjük el.

Mit tegyünk, ha eszünkbe jut a megcsalás?

Előfordulhat, hogy bár minden rendben van a kapcsolatunkkal, jól érezzük magunkat benne, a viták és veszekedések is elkerülnek bennünket, mégis valahogy beférkőzik közénk egy harmadik.

5 jel, hogy a kapcsolatunknak vége

Merthogy sokszor nem vesszük észre, vagy inkább nem akarjuk észrevenni, nem akarunk tudomást venni arról, hogy mégsem ő az igazi.

Jelek, hogy megtaláltuk a lelki társunkat

Mindenki vágyik egy lelki társra, valakire, aki olyan, mint ő, aki megérti minden egyes gondolatát és tettét, támogatja, segíti, bármi történjék is velük az életük során.