tunderkert (10 találat)

Izgalmas női karakterek a pénteken induló Tündérkert sorozatban

A Török Kata bőrébe bújó Gáspár Kata, valamint a Bethlen Gábor erdélyi fejedelem első feleségét, Károlyi Zsuzsannát alakító Balsai Móni karakterük lélektanába avatták be a Ridikül nézőit. A színésznők a Dunán október 13-án bemutatkozó Tündérkert fordulatos történetéről is meséltek a műsorban.

Kedd – Nagy történelmi nőalakok

Ahogy a mondás is tartja, szinte minden erős, sikeres férfi mögött áll egy nő.

Kálloy Molnár Péter le sem tudta tenni a Tündérkert forgatókönyvét

Le sem tudta tenni a forgatókönyvet, annyira izgalmas volt számára a Tündérkert története – árulta el Kálloy Molnár Péter a Család-barát vendégeként a Dunán hamarosan látható szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozatról. A forgatás igazi játéktér volt a történelemhez gyerekkora óta vonzódó színművésznek.

Véget ért a Tündérkert forgatása

Véget ért a Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller forgatása. A nyolc részes sorozat Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című regényét dolgozza fel, az MTVA és a Megafilm együttműködésében. A sorozat várhatóan jövő szeptembertől lesz látható a Dunán – közölte az M1 Híradó.

Hatalom, cselszövés és hódítások – megkapta első előzetesét a Tündérkert

Ízelítőt kapunk abból, hogy milyen lesz a sárkányok és hattyúk viadala a Tündérkertben, ugyanis megérkezett a 2023-as év legjobban várt sorozatának első teasere.

Már forog a Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller

Elkezdődött a Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller forgatása. A 8 részes sorozat Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című regényét dolgozza fel Madarász Isti rendezésében – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t.

Sorozatot forgatnak a Tündérkertből

Történelmi-politikai thrillersorozat készül a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával Móricz Zsigmond Tündérkert című művéből, amelyben a 17. századi Erdély politikai és társadalmi világa elevenedik meg Bethlen Gábor és Báthory Gábor életének bemutatásával.

Miniatűr sziklakert akár lakásba is!

Elég hozzá egy nagyobb teáscsésze, pár kövirózsafajta, egy helyes kis házikó és egy kis tündérke, és máris készen van miniatűr tündérkertünk! Legyen ő szerencsénk kis őrzője, lakásunk dísze, és dekoráljuk otthonát mindig évszaknak megfelelően! Halloween közeledtével tehetünk kertjébe kis töklámpást vagy papírból kivágott denevéreket!