vedooltas (39 találat)

Újra kapható a gyerekeknek készült influenza elleni orrspray

November elejétől a gyógyszertárakban ismét elérhető a gyerekeknek orron át adható, influenza elleni vakcina – közölte a termék gyártója.

Összefogás a felelős állattartásért – 14 ezer állat ivartalanítását fedez a rendelkezésre álló összeg

Országosan félmilliárd forintra pályázhattak az önkormányzatok, az összeg háziállatok ivartalanítására fordítható - közölte a Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.

Egy fontos lépés gyermekeink jövőjéért

Miután beoltották a frontvonalon helytálló egészségügyi dolgozókat és a lakosság fokozottan veszélyeztetett tagjait, vajon kik lesznek a következők a sorban? A UNICEF ügyvezető igazgatója azt kéri, hogy a pedagógusok is prioritást élvezhessenek.

Folytatódik a védőoltások beadása a hetedik osztályos tanulóknak

Azok a a hetedik osztályos tanulók kapják meg a védőoltásokat, akik a járványügyi helyzet miatt tavasszal a Hepatitis B vírus elleni vakcina, illetve a HPV oltás második adagját nem kapták meg.

Őszre csúszik a HPV-oltás

Míg az életkorhoz kötött kötelező védőoltások beadása a szokásos rendben zajlik, a kampányoltásokra a koronavírus-járványt követően kerül majd sor.

Rossz hír: Az enyhe tél miatt több lesz a kullancs

Az idei tél nem volt hideg, amelynek következtében a kártevők nem ritkultak. Így a kullancs sem, ezért nyáron nagyon sok lehet belőle. Itt az idő felkészülni a védekezésre.

Még most sem késő, hogy megelőzd a bajt

Bár rengetegen tüsszögnek, köhögnek és fáj a torkuk, de járványról még hivatalosan nem beszélhetünk. A szakemberek szerint még most sem késő beadatni a védőoltást a biztonság kedvéért.

Megmenekülhetsz a komoly szövődményektől

Még nem késő felkészülni a tél legrosszabb időszakára. A járvány még nem kezdődött el, így van még idő a védettség kialakítására. Itt az idő felkeresni a háziorvosodat a segítségért.