Hosszú évszázadokon keresztül tartozott a ház és annak rendbetétele a nők feladatkörébe. Aki volt annyira jómódú, az szobalányt, szakácsnőt, később takarítónőt tartott, a kevésbé szerencsések maguk végeztek el mindent: főztek, takarítottak, mostak, szabadidejükben pedig ott volt a kert vagy a fizetésért végzett munka. Ez a sok évszázadnyi munkamegosztás mélyen belénk ivódott. Sokaknak nehéz megszabadulni attól az ideális képtől, amilyennek egy nőt elképzelnek: akár dolgozik, akár nem, mindig főz, rendet tart, és mindent elintéz, hogy a fáradtan hazaérkező férfinak már ne legyen semmi gondja. Nemcsak a nőknek, de a férfiaknak is el kell fogadniuk, hogy ezek az idők bizony elmúltak.
Ha már úgyis otthon vagyunk…
Kinek ne lenne ismerős a mondat, miszerint ha mi már úgyis otthon vagyunk – a gyerekkel vagy épp munka nélkül –, akkor igazán belefér, hogy… és következik a teendők listája. Nagyon is hasonló helyzet alakul ki, mint a mesében, amiben a férfi úgy gondolta, a felesége nem csinál semmit egész nap otthon, miközben ő keményen dolgozik. Elhatározták, hogy cserélnek: egy nap a férfi maradt otthon és a nő ment ki a földre dolgozni. Mikor az asszony hazaért, a tehén éppen a tetőn legelt, és amúgy is minden a feje tetején állt. Mondhatnánk, hogy hát persze, hiszen a férfiaknak nincs érzékük a házimunkához vagy a főzéshez. No de miért lenne kevesebb érzékük, mint nekünk? Ugyanúgy képesek megtanulni a mosástól kezdve a takarításig bármit, mint a nők, hiszen nem érnek nálunk kevesebbet.
Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages
Ha mindketten dolgozunk
Ha a férfi és a nő is dolgozik, azaz ugyanolyan fáradtan esnek haza esténként, akkor szinte teljesen egyértelműnek kéne lennie, hogy a házimunkát is ketten végzik el. Fel lehet úgy osztani a feladatokat, hogy mindegyik fél azt tegye meg, amihez ért, amit szívesebben végez: az egyik tereget, a másik mosogat. Valamiért mégsem ez az általános, hanem az, hogy hazaérve végigszáguldunk a lakáson, és miközben beteszünk egy mosást, már söprünk, a tűzhelyre feldobunk valami vacsorának valót, és legalább egy órán át indiai istennőket megszégyenítő sokkaros üzemmódban tudjuk le az aznapi teendőket. S aztán bekiabálunk a nappaliba, hogy kész a vacsora!
A szerencsések
S eközben nagyon szerencsésnek tartjuk azokat a nőket, akiknek párja szereti a rendet, és hajlandó fenn is tartani, esetleg minden második nap ő főz, csodaszámba megy az a férfi, aki nem hagyja a koszos zokniját a nappali közepén. De miért kéne a csodájára járni egy férfinak, aki túllépett a „nőknek otthon a helyük” típusú gondolkodáson? Talán azért, mert még mindig nincs elég a haladó gondolkodású férfiból. Ezen pedig a legtöbb esetben nem változtat az, hogy nekiállunk veszekedni, kiabálni, hogy már megint, és miért nem… Próbáljunk meg higgadtan összeülni, és érvekkel meggyőzni a másikat arról, hogy a házimunka kettőnk feladata, a jelenlegi munkamegosztás nem tartható. Beszéljük meg azt is, kinek mi számít rendnek és rendetlenségnek. Ha pedig a férjünk aznap se mosogat el, ne takarítsunk ki utána. Ami az ő feladata, maradjon is az övé.
Készítsünk táblázatot!
Mivel a házimunka nevében is benne van a munka szó, nem kezelhetjük női hobbiként. Nem is kell! Ha úgy könnyebb, készítsünk táblázatot arról, melyik héten vagy napon kinek mi a feladata. Így vezetni lehet azt is, milyen arányban oszlanak el a feladatok, és azt is jelezni lehet, hogy ha valaki átteszi egyik napról a másikra az adott feladatot. Nőként nagyon ridegnek tűnhet ez a megoldás, de még mindig jobb, mint azon veszekedni, ki mit csinált a múlt héten – s persze mindenki másképp emlékszik rá.
Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages
Csináljuk közösen
A közös otthonért munkálkodás lehet közös program is. Sőt! Az Illinois-i Egyetemen végzett kutatás eredménye szerint a boldog párkapcsolat egyik építőköve a házimunka megosztása. Persze nem túl lelkesítő, hogy ma este akkor nagymosást tartunk mozi helyett – de közelebb hozhat párunkhoz az, ha együtt főzünk, vagy esünk neki a lakásnak. Közben lehet beszélgetni, viccelődni, építeni a kapcsolatot. Persze csak akkor, ha ki tudunk lépni az „én ehhez jobban értek” üzemmódból, és nem szóljuk meg a párunkat azért, ha valamit a maga módszere szerint pakol vagy végez el, és nem aszerint, amit mi tanultunk. Legyünk rugalmasak, és akkor talán párunk is nyitottabb lesz.
