Te + Én

Házasság hete: nem ahhoz kell a papír, hogy szeressük egymást!

Az egyik leggyakrabban hangoztatott frázis, házasságon innen és túl, hogy „két szerető szívnek nem kell útlevél” egymás felé.

Igaz. És az is igaz, hogy nem a papír köt össze. Az is igaz, hogy attól még el fog menni, ha valaki el akar menni, a papír (ahogy a gyerek se) nem lesz kötél. Mindez így igaz, ahogy mondják sokan. De vajon arra is gondolnak sokan, hogy a házasság tényleg több egy darab papírnál?

Elmesélek valamit, mert én sokat tanultam abból a történetből, úgy hiszem, másoknak is hasznára válhat:

Gyerekeim dédmamája (nevezzük csak Dédónak), aki ma már nincs közöttünk, 1916-ban született. Édesanyja egy „megesett” napszámos lány egy szem gyereke volt, cselédként dolgozó édesanyját meg, a mendemondák szerint, alig 15 évesen, a gazdája erőszakolta meg. Ebből az erőszakból született aztán Dédó. Ebben a női láncban egyetlen nő se volt férjnél, és ő is folytatta ezt a szokatlan, sok fájdalommal és szégyenkezéssel teli mintát. Hiába volt óriási szerelem három gyermeke édesapjával, nem TUDOTT férjhez menni. Náluk nem az akarás hiányzott, nem a férfi (bűne) tétovasága vagy felelőtlensége volt az ok, egyszerűen bürokratikus akadályok léptek fel, elveszett a férfi születési okmánya, annak híján házasságot sem köthetett. De együtt éltek vagy másfél évtizedet – egészen a férfi korai haláláig – az ötvenes–hatvanas években, amikor jellemzően úgy néztek még a férj nélkül gyermeket (gyerekeket) szülő nőkre, mint a szajhákra. Ha volt valami Dédó életében, amit nagyon, de nagyon szeretett volna, a stabil szülői otthon, emberi méltóság mellett, az a házasság volt. Azt, hogy „Jancsi”, élete szerelme nem tudta feleségül venni, azt halála pillanatáig emlegette. Azt, hogy mennyit éhezett gyerekként, félig vak édesanyja mellett, hogy koldulnia – és ÉNEKELNIE – kellett a napi betevőért, arról ritkábban, keveset beszélt. De keserű, nem kívánt hajadonságát „lányanyaságát” sokszor megsiratta. Meg azt is, hogy sokáig nem kerülhettek a gyerekek az apa nevére. Azt mindennél jobban fájlalta. A sok könyörgést, kilincselést, megalázkodást, hogy a gyerekek édesapjuk nevét viselhessék.

Fotó: iStock.com/Zinkevych

Fotó: iStock.com/Zinkevych

Szerelme halála után aztán sok-sok évvel később feleségül ment valakihez, akit nem szeretett. És akinek a nevét hordta özvegységében is.

Eddig a történet. A papír tényleg nem jelent semmit. Nem kötheti össze azt, amit a szív össze nem kötött, de óriási veszteség a papír hiánya, ha valakik szeretik egymást, de ezt HIVATALOSAN a külvilág felé méltósággal nem képviselhetik.

Ma sokan önként mondanak erről le. Nem kell a házasság. Nem kell a papír. Értem én.

És mesélek még egy történetet. Mai történet. Ez is tanulságos.

Pár hónapja meghalt egy, a negyvenes évei közepén járó ismerős férfi. Nevezzük Gábornak. Gábor élete során jelentős vagyonra tett szert, amelynek alapját párjának köszönhette, akit SOHA nem vett feleségül. A nő volt az, aki a kapcsolat elejétől támogatta a férfit, segítette egyetemi évei alatt tanulását, majd sínre tette a férfi vállalkozását is. Mindig ott volt a férfi mellett. De Gábor soha nem vette el, és ennek oka az volt, hogy párja már volt férjnél egyszer, és abból a házasságból már született a nőnek egy gyereke, egy fiú. Aztán kettejük kapcsolatából is született egy gyerek, egy kislány. A férfi a vagyont féltette a mostohafiútól. Nyílt titok volt. Azt akarta, hogy a megszerzett pénz, paripa, fegyver a saját vérét illesse. A nő azért papír nélkül is mellette maradt. Mellette maradt úgy, hogy nem voltak házasok, nem lettek bejegyzett élettársak sem, sőt vagyonszerződést se kötöttek, és természetesen a férfi nem írt végrendeletet sem. Lehet, hogy akart, de egy betegség villámgyorsan leterítette és elvitte. Nem tudom, hogy ilyen esetben hivatalosan mi illeti meg a párját – a szükséges papírok, jogosultságok nélkül –, de a történések alapján látjuk, nem sok.

Nagyon úgy tűnik, hogy mindent a közös gyerek örökölt, a vagyon jelentős részét mindenképp. Úgy, hogy azért az édesanyja is keményen megdolgozott. Talán nem is lenne semmi gond – vélhetnénk, hiszen anyja meg a lánya talán képes korrekt, szereteten alapuló egyezséget kötni, osztozni szív szerint… csakhogy nagykorú lányról van szó, aki bizony szerelmes lett egy külföldi férfiba. És az a férfi azt kérte tőle, hogy tegyen pénzzé mindent. És költözzenek el a világ túlsó felére.

Szóval a nő, akit szerelme sosem vett feleségül, és nem végrendelkezett a javára, most megélhetés, jogos örökség nélkül magára maradt. És a szerelemtől vak gyerekét is elvesztette. Egyetlen papíron múlott. Nem a szerelmen.

De továbbra is… tudjuk, a papír nem számít, a papír szerelmet nem szül, nem köt, nem kovácsol. De azért hasznos lehet. Más esetben pedig méltóságot ad, korrekt helyzetet teremt. De el nem vesz semmit, az biztos.