A gésák valójában művészek. Olyan nők, akik szépségükkel, természetes bájukkal, intelligenciájukkal kiemelkednek kortársaik közül, s már egészen fiatal koruktól kezdve, szinte még gyermekként lesz belőlük maiko, azaz gésatanonc. Öt kerek esztendő telik el, amíg mindent megtanulnak, amit tudniuk kell, ám ez az út nemcsak hosszú, de fáradságos és megerőltető is, nem mindenki ér célba, sokaknak fel kell adniuk, és sosem lesz belőlük önálló gésa.
Hogy egészen pontosan mióta léteznek gésák, mióta nevezik így őket, nem lehet megállapítani, de feltehetően már a japán történelem egészen korai szakaszaiban is jelen voltak, még ha akkor nem is tömörültek egy megnevezés alá, meghatározott rendszerbe, de részei voltak a kultúrának. Nyomuk az 1750-es évektől van, habár a szigetország még akkoriban is egy elképesztően zárt, kifürkészhetetlen társadalom volt, történelmébe, önálló fejlődésébe ritkán avatkozhattak be külső erők. A teaházi zenészekből, táncosokból lettek az első gésák, akik a tea és a szaké szervírozását is művészi szintre tudták emelni. Elődeik, az oiranok még drága prostituáltak voltak, a gésákra már inkább művelt társalkodóként kell tekintenünk, akiket senki sem nézett le, sőt kifejezetten magas társadalmi pozíciónak örvendhettek, emellett pedig rendkívül népszerűek voltak.
Fotó: iStock.com/lorenzoantonucci
Mit kell tudnia?
Egy igazi gésa, aki öt éven keresztül tanulja hivatását, az égvilágon mindenhez ért, irodalomhoz, festészethez, költészethez, kalligráfiához: jártas szinte valamennyi művészeti ágban, emellett ért a politikához, fejből tudja a legutóbbi szumóeredményeket. Pontosan érti a hagyományokat, eligazodik a bonyolult társadalmi rendszerekben, ismeri a köszöntések, az ajándékok és a látogatások menetrendjét. Mindent hall, de semmit nem ad tovább. A gésa nem a testét árulja, hanem a tudását, az intelligenciáját, a személyiségét, báját, lényét.
A teaházak, ahol dolgoznak, mindig is méregdrága helyek voltak, amiket egy átlagos férfi soha nem engedhetett meg magának, csak a társadalom legfelsőbb, igen szűk rétege. Így személyükhöz kötődik a luxus és az exkluzivitás. Kiismerhetetlen státuszszimbólumok.
Az irigyelt, csillogó élet árnyoldalai
Gésának lenni az elmúlt századokban szinte az egyetlen út volt a nők előtt az önmegvalósítás felé, mindaz lehetett, ami egy japán feleség sosem: vonzó, szeszélyes, buja, szellemes, és nemcsak lehetett önálló véleménye, de el is várták tőle. Ma már azonban teljesen más a helyzet, a fiatal lányok előtt a feleség- és anyaszerepen kívül rengeteg más lehetőség is áll. Mégis miért dönt úgy ma egy japán tinédzser, hogy lemond a társaságról, a bulizásról, a továbbtanulástól, karrierről, ugyanakkor a családról is, és egy 400 éves hagyományt kezd el követni? Szigorú rendszabályok között él, miközben másról sem szól az élete, mint hogy folyamatosan tanulja és tökéletesíti a hagyományos japán művészeteket. Európai koordináták közt számunkra mindez szinte értelmezhetetlen, ott a Távol-Keleten azonban magától értetődő, ahogy itt menyasszony, ott minden kislány gésa akar lenni. Olyan tiszta és éteri lények ők ott, akikkel megtiszteltetés egy társaságban lenni.
Fotó: iStock.com/juripozzi
De vajon lehet egy gésának magánélete? Van hely az életében a munkán kívül másnak is? Ez részben rajtuk múlik, de az egészen bizonyos, hogy nem szerencsés, ha bonyolult szerelmi viszonyokba bonyolódik, mivel az árt a jó hírének, ami ebben a világban mindennél fontosabb. A múltban gyakran választottak maguknak gazdag, akár nős pártfogót, dannát, aki fizette a taníttatásukat, ma ez azonban már tényleg ritkaságszámba megy.
Persze férjhez is mehetnek, ha úgy döntenek, ám akkor fel kell adni addigi életüket, s íratlan aranyszabály köztük, hogy soha senkinek nem beszélhetnek a gésák életének titkairól.
