Te + Én

A boldog házasság hétköznapi titkai, amiket érdemes megszívlelni

És mindennap gyakorolni, odafigyelni a legkisebb apróságokra is, hogy aztán észrevétlenül beköltözzön hozzánk is a béke, a harmónia, az egyensúly és a habkönnyű szeretet. Persze van egy-két nehezebb lépés, amit ugyancsak meg kellene tennünk azért, hogy a párkapcsolatunk, a házasságunk működjön. Mert a gyűrűvel az ujjunkon sem dőlhetünk hátra, mondván: nekünk innentől kezdve már semmit dolgunk, hiszen összeházasodtunk. Nagyon is fontos, hogyan létezünk együtt a mindennapokban. Mutatjuk, ezek (is) a boldog házasság hétköznapi titkai, amiket érdemes megfontolni és megfogadni.

Ne aludjunk el mérgesen, dühösen

Klasszikus jótanács, viszont valóban megszívlelendő. Ha bármi zavar bennünket, valami bosszant vagy rossz érzést kelt bennünk, azt mondjuk el a párunknak, és beszéljük meg még elalvás előtt. Hiszen sokkal jobb összebújva, egymás karjában elaludni, mint hátat fordítva a másiknak az ágy két szélén…

Tanuljuk meg a konfliktuskezelést

Ehhez előbb ki kell tapasztalnunk, meg kell ismernünk azt, hogy a másik hogyan vitatkozik, hogyan érvel, milyen fázisokon megy végig – és ezt tartsuk észben minden egyes alkalommal, amikor vitatkozunk. Így könnyebben higgadtabbak tudunk maradni, és a végén segíthet a nyugodt hangnem megtalálásában, és mivel nem akarunk mindenáron nyerni a vitában, könnyebben eljuthatunk a kompromisszumos megoldáshoz.

Fotó: unsplash.com/BryanApen

Fotó: unsplash.com/BryanApen

Megbocsátás, felejtés

Ha vitatkozás, veszekedés üti fel a fejét, érdemes azon hamar túltenni magunkat. Miután „kivitatkoztuk” magunkat, megszületett a közösen, mindkét fél számára elfogadható végeredmény, bocsássunk meg egymásnak a kellemetlenségekért, és ahogy jött, úgy menjen is a konfliktus, felejtsük el minél hamarabb, ne rágódjunk még hosszú órákon vagy napokon keresztül rajta.

Ne vegyünk mindent magunkra

Ismerjük fel, hogy a párunk éppen milyen hangulatban van, és ha rosszkedvű, dühös, bosszús, ne vegyük rögtön magunkra, mert nagy a valószínűsége, hogy semmi köze hozzánk annak, hogy nincs jókedve, de ha magunkra húzzuk, „befeszülünk” miatta, szinte biztos, hogy csak jobban idegesítjük. Kérdezzük meg, mi a baj, mondjuk el neki, hogy tiszteletben tartjuk a hangulatát, és ha szeretne beszélni róla, mi szívesen meghallgatjuk.

Maradjon meg a humorunk

A humor az egyik legfontosabb dolog, ami a mindennapokban segíthet a túlélésben. És nincs ez másképp otthon sem, legyen szó akár házasságról. Mindig maradjunk könnyedek, viccesek, szórakoztatóak, egy mosoly, de főleg a nevetés a legnagyobb feszültséget is könnyen feloldhatja.

Fotó: unsplash.com/joshpeterson

Fotó: unsplash.com/joshpeterson

Néha aranyat ér a csend

Amilyen fontos, hogy beszélgessünk, szinte ugyanolyan fontos lehet a csend a kapcsolatokban. Vegyük észre, ha a párunknak éppen egy kis nyugalomra van szüksége, vagy tudassuk vele, hogy mi inkább csak magunkban lennénk, olvasgatnánk, pihengetnénk – csendben. Mivel mindenkinek szüksége van egy kis nyugalomra, teljesen érthető ez az igény, és tartsuk tiszteletben a másik kérését.

Egyenlő munkamegosztás

Bizonyára érezzük, ki mennyire veszi ki a részét a házimunkából – a munkája melletti szabadidejében, arányosan. Fontos ugyanis, hogy ne csak egy emberre maradjon az összes otthoni feladat és teendő, hanem mindketten vegyük ki valamennyire a részünket belőle. Megelőzhetjük a fölösleges panaszt, és mindketten megtapasztalhatjuk, melyik feladat kinek megy jobban, ki csinálja szívesebben.

Legyünk hálásak a másikért

Jó lenne, ha mindennap eszünkbe jutna, milyen szerencsések vagyunk, amiért a párunk az életünk része. Hogy ő az, akinek kimondtuk az életre szóló igent, akinek örök hűséget fogadtunk. Ne felejtsük el elmondani a házastársunknak mindezt, és azt is, hogy mennyire szeretjük.

A témával Szeretni bolondulásig címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül mai adása. A stúdióban beszélget Verebes Linda, Pálfi Kriszta és Csuja Fanni, valamint meglepetésvendég is érkezik hozzánk.

A legutóbbi adást ezen a linken nézhetjük meg.