Te + Én

4 tipp, hogy könnyebben túllegyünk a megcsaláson

Rengetegen kerülhetünk olyan helyzetbe, ahol a párkapcsolatunkban megcsalás bukkan fel – nyilvánvalóan az a legrosszabb, ha mi esünk át a dolgon, és minket csalnak meg. Ilyenkor sérülhet az önértékelésünk és az önbizalmunk is, és nehéz túllépni rajta, mindegy, hogy együtt maradunk-e, vagy szakításra kerül a sor. Ezzel a négy tippel kicsit megkönnyíthetjük a helyzetünket.

Értsük meg, hogy nem a mi hibánk volt

A megcsalás mindig két emberen áll, de ebbe mi nem tartozunk bele – mindegy, mennyi hibát követünk el a kapcsolatunkban, ezt azért nem érdemeljük. A felnőtt megoldás az lenne, ha szembenéznénk a gondjainkkal, de ha a partnerünk ehelyett inkább egy másik nő karjaiban keresi a boldogságot, az őt minősíti, nem minket. Egészen nyugodtan abbahagyhatjuk az önmarcangolást, mert nem jutunk előrébb vele.

Fotó: iStock.com/fabianaponzi

Fotó: iStock.com/fabianaponzi

Vonjuk le a tanulságokat

Annak ellenére, hogy nem hibáztathatjuk magunkat, azért tanulságot bőven levonhatunk a helyzetből. Nézzünk magunkba, és gondoljuk át, mi ebből az egészből a mi hibánk, és mit tudtunk volna másképp tenni – aztán fogadjuk meg, hogy legközelebb bölcsebben járunk el. Tanulni lehet, hibáztatni nem – ez az örök igazság.

Nézzünk szembe az érzéseinkkel

Nem érdemes elnyomnunk magunkban a fájdalmat és a dühöt, mert előbb-utóbb úgyis a felszínre tör majd. Hagyjuk, hogy átéljük, amit át kell élnünk, és ne szégyelljük, hogy egy kicsit a padlóra kerülünk, ez mindenkivel előfordul. Inkább éljünk meg mindent, minthogy visszafogjuk magunkat, és később jöjjenek elő az elfojtott érzelmek.

Bocsássunk meg a másiknak

Bármennyire haragszunk is, és bármennyire megsértett minket a másik, próbáljunk megbocsájtani – nem azért, mert megérdemli, hanem azért, mert a lelki békénknek szüksége van rá, hogy ne ezen járjon az agyunk folyamatosan, és ne tartsunk haragot senki felé.