Te + Én

Az alvópóz is segíti a szerelmet

A testbeszédnek alvás közben is fontos jelentősége van, mert nem mindegy, hogy hogyan viszonyultok egymáshoz. Ja, és nem csak a kiskifli-nagykifli póz lehet a jó megoldás.

Talán a romantikus filmek is tehetnek arról, hogy az alvás és a boldog párkapcsolat összefüggése csak az összebújásból áll. Pedig egy friss amerikai kutatás szerint a párok fele úgy szeret aludni, hogy nem érnek közben egymáshoz – a szakemberek szerint ez nem baj, sőt éppen ez utal a jó párkapcsolatra.

Fotó: unsplash.com/beccatapert

Fotó: unsplash.com/beccatapert

Kedves párok, nem kell hát megijedni, ha az ágy két szélén teszitek le a fejeteket. Teljesen normális, hogy a pihentető alváshoz tér kell. Nem mindenki szereti, ha a másik közelsége, szuszogása vagy horkolása ott van közel a füléhez. Ezek sokkal előbb eredményezik a fáradtságot, ami pedig előbb-utóbb veszekedésekhez vezet. Az, hogy nem érintitek meg egymást, nem jelenti azt, hogy eltávolodtatok egymástól, hiszen a szeretet energiája attól még létezik. Plusz egy biztonságérzetet is ad, hogy nem csak a szoros ölelés a megnyugtató, hanem elég a közelség is.

A párkapcsolatai szakemberek szerint minél inkább biztonságban érzik magukat a párok egy párkapcsolatban, annál nagyobb szabadságuk van, és annál függetlenebbek. Persze, ha ti mégis kiflipózban, vagy bármilyen más közelségben érzitek jól magatokat, akkor ne változtassatok ezen. A párok szeretik a megszokást, és ha valamelyik módszer bevált, és viták nélkül telnek a mindennapok, akkor semmilyen tudományos kutatás eredményével nem kell foglalkoznotok.