×

Te + Én

Ezért nagy kihívás ma nőnek lenni

Akár férfiként, akár nőként láttuk meg a napvilágot, azt a minőséget kell megélnünk az életünkben, ami adatott, minél magasabb szinten. És ez bizony sokunknak nagy kihívást jelent.

Kolozsi Mariann több éve foglalkozik a nőiesség témakörével, és segíti a hozzá fordulókat, hogy boldogan és kiegyensúlyozottan tudják fogadni és viselni a nőiességet. A mentor szerint a nőiesség ma egészen új kihívások elé állít, mint édesanyáink, vagy nagyszüleink idejében.

Fotó: Shutterstock

„Rengeteg lehetőség van előttünk, amik közül elvileg szabadon választhatunk, mégis, a társadalmi nyomás és a környezetünk, a családunk sok esetben az elvárásait vetíti ránk és okoz ezzel feszültséget bennünk. Nem beszélve azokról a hozott mintákról, amiket fel sem ismerünk, hiszen generációkon átívelően alakították gondolkodásunkat, érzelmi világunkat” – véli Mariann.

Egy jól működő párkapcsolat, család, gyermekek, karrier, számtalan olyan szerep, amiben meg akarunk felelni, miközben elfelejtjük megélni azt az örömteli teremtőerőt, ami nőként a dolgunk lenne a világban. Kislányként biztonságban érezzük magunkat, önfeledtek vagyunk, játszunk és elbűvölünk mindenkit, ahogy azonban idősödünk, egyre több minden rakódik ránk, amitől elveszítjük az önmagunkba vetett hitünket, feszültségben élünk és a mindennapjainkat nem az öröm hatja át, ami a természetes állapotunk lenne, ami egykor volt. Ha pedig még ilyenkor sem kapunk észbe, jönnek az erőteljesebb figyelmeztetések, a testi tünetek és problémák, a női szervek megbetegedései, a meddőség.

Fotó: iStock.com/CentralITAlliance

A hiba pedig nem a kihívásainkban keresendő. Minden korban és minden női életszakaszban megvoltak ezek, még ha más és más formát öltöttek is. Ahogyan kezeljük őket, az határozza meg, ki tud-e teljesedni az életünk nőként. A probléma gyökere ott van, ha nem a saját életünket éljük, amiben ki tudunk teljesedni, hanem elfogadunk olyan életutakat – tudatosan vagy tudattalanul – ami nem a miénk. A leggyakoribb problémák, melyekkel Mariannt megkeresik a párkapcsolati és/vagy szexuális nehézségek, nőgyógyászati problémák vagy meddőség, de előfordul olyan is, hogy azt érzi valaki, nincs a helyén, nőként félretolják, nem tisztelik. December 7-8-án indul az a Nőiesség Tréning, mely Kolozsi Mariann által kidolgozott módszer elméleti és gyakorlati anyagát tartalmazza, számtalan nőnek segítve már az évek során.